Tisztelt Szülők!

Május 2-án, délután fél 5-kor az iskola zsibongójában összevont szülői értekezletet tartunk. Előtte az SZM tart megbeszélést 4 órakor.
A szülői értekezlet után fogadó órát tartanak a pedagógusok, ahol egyénileg, négyszemközt megbeszélhetik gyermekük iskolai előmenetelét mindet egyes pedagógussal. A tanterembeosztást az iskola bejárati ajtaján
olvashatják el hétfőn délután.
Minden szülő jelenlétére, érdeklődésére számítunk.

Ezúton értesítem a kedves Családokat,
hogy az anyák napi műsor május 4-én 16 órakor lesz.

Tisztelettel, Benkő Katalin

Elbúcsúztattuk Villányi Károlyt, egykori tanárunkat

Itt állunk - a kővágóörsi és szigligeti diákjai képviseletében - Tanár úr, Karcsi bácsi ravatala előtt, aki 1919-ben született, 1939-ben szaktanítói, majd 1948-ban, a Pécsi Püspöki Tanítóképző Főiskolán magyar-történelem szakon oklevelet szerzett, közben megjárta a második világháború borzalmait.
Édesapja kántortanító volt és ő maga is kántortanítóskodott.
Emmy nénivel 1941-ben, Pécsett kötöttek házasságot, melyben 64 évig éltek jóban-rosszban egymás mellett, boldogan.
A dél-vidéki, palánkai, majd Pécs környéki évek után 1954-től Kővágóörsön, végül, az 1962/63-as tanévtől pedig itt, Szigligeten plántálta, öntötte az ismereteket, a tudományt kis diákjaiba, Emmi nénivel, osztályfőnökünkkel az oldalán.
Bennünket, tanítványait, akik itt megjelentünk, 1959-ben, 40 éves korában bocsátott Kővágóörsön az élet útjára azzal az útravalóval, hogy: - Jegyezzétek meg jól, énekelve, dalolva a munka is könnyebb, és hogy mindig, minden körülményben emberek maradjatok.
Megfogadtuk, és megpróbáltunk eszerint élni.
Van egy mondás, mely szerint:
Akkor szolgáljuk Istent igazán, ha gyönyörködünk az ő gyönyörűséges világában elragadtatott szemmel, mert arra teremtett bennünket, hogy dolgozzunk, reméljünk, örüljünk, hogy szenvedjünk, hogy szeressünk, hogy teljességgel éljük azt az életet, amit ő adott nekünk, hogy boldoggá tegyünk másokat, hogy gyermekeket neveljünk.
Karcsi bácsi - és Emmi néni - mindezt a szolgálatot megtették. Emberszerető hivatásuk mellett felneveltek négy gyermeket, nem is akárhogyan. Karcsi mérnök lett, Eszter, Tünde, Edit pedig pedagógusok. Nyugdíjba vonulásuk után is segítették nevelni gyermekeiknek az unokákat: Gyurit, Ádámot, Zitát, Nórit, Márkot, Lexit, Mátét, Roxánát, mégpedig nagyon értékes emberekké. Karcsi bácsi még két dédunoka, Áronka és Dávidka születését is megérhette 5 évvel ezelőtt, akik nagy boldogsággal töltötték el, találkozásainkon mindig örömmel mesélt róluk.
Visszaemlékezve magunk előtt látjuk 1955-ben, 10-11 éves kis gyermek önmagunkat, amikor osztályfőnökünk, magyar-, rajz-, technika tanárunk, a mindig mosolygós, kedvesen szép, a tudományt szájunkba rágó Emmi néni lett.
Mire tanított bennünket?  Emberségre, a magyar nyelv szeretetére, a szép magyar kiejtésre, az olvasás örömére és még annyi más egyébre. Soha nem felejthetjük azokat a magyar órákat, magyar szakköröket, amelyeken a hagyományok megtartására, azok tiszteletére, továbbvitelére, gondozására biztatott bennünket. Felejthetetlen, ahogy rajz- és technika órán láttatta velünk a tárgyakat, a színeket, és megismertetett a kézimunkázás szépséges örömeivel is.
Aztán magunk előtt látjuk történelem-, énektanárunkat, a karcsú, magas, szálfaegyenes, a leadott tananyagot szigorúan vevő és számon kérő Karcsi bácsit, akinek szigoráért csak hálásak lehetünk. Látni véljük 40-45 éves, délceg termetét, amint vállán az elmaradhatatlan harmonikájával megjelenik énekórán, vagy átszellemülten önti belénk a történelmi ismereteket, sőt egy ideig (Tünde lányuk születése után Emmi nénit helyettesítvén) az irodalom-nyelvtan tudományát is, s ami még nagyon fontos, a hazaszeretetet. Tetszik látni, Karcsi bácsi, szigorúan szerető, de tudatosan nevelő tanítómesterünk, hogy osztályunkból két társunk vállára sikerült áttennie még a harmonikát is.
Azután felejthetetlenek még az énekkari élmények, amelyeken a kötelező tananyagon kívül megszerettette, felismertette velünk a zene, a dal szépségét, lényegét, fontosságát, a zene által bennünket ért öröm átélését, az együtt éneklés nagyszerűségét.  Elmondhatjuk Karcsi bácsiról és Emmi néniről, hogy nem csak tanítottak, de életre szólóan neveltek is bennünket, s úgy érzem, még azt is elmondhatjuk, hogy emberré.
Az a négy év, amelyet e két tanárunkkal, nevelőnkkel a legfogékonyabb korunkban együtt tölthettünk, igen csekély idő egy ember életében, de ha az tartalommal van megtöltve, ezt ma már tudjuk, maradandó nyomot hagy bennünk. Meghatározó volt számunkra, hiszen – a többi tanítóink mellett - jórészt e két ember gondolatai, nevelési módszere, szellemisége alakította életünket. Hálával és szeretettel gondolhatunk vissza rájuk.
Amióta az iskolánktól elköszöntünk, hetvenkedő nagyszülők lettünk, sőt van köztünk, aki már dédszülő, de ma újra gyermekekként, kis diákokként álljuk körül Karcsi bácsi földi maradványait, akitől találkozásaink alkalmával még mindig tanultunk, mondhatjuk, hogy utolsó találkozásunkig is nevelt bennünket.
Múlt héten, szerdán, miután még Eszter harmonikájának hangjaira együtt énekeltünk, ezzel a kívánsággal búcsúzott tőlünk, amit mi maximálisan tiszteletben tartunk: - a temetésemre egy szál fehér rózsával gyertek majd, és azt, amit koszorúra költenétek, adjátok a rászorulóknak. - Tanár úrnak tisztelettel jelentem, így teszünk! A szertartás végén átadjuk majd Polgármester úrnak, hogy fordítsák az iskola legrászorultabb gyermekére, vagy magának az iskolának a megsegítésére.
Tanár úr!  Köszönjük a teli tarisznyát! Örökre szívünkben élnek mindketten, és szeretetük fénye lelkünkben nagyon-nagyon messzire világít.
Életének utolsó időszakában, szellemének teljes épségében, de testének elgyöngült állapotában is boldog ember lehetett: Szerető családja ápolta, óvta, biztatta az élet elfogadására, és otthonában, Tünde lánya altató dala mellett hunyta örök álomra szemeit.
Most, ahova már évek óta vágyott, eljutott Isten országába, végre találkozhat élete szeretett párjával, Emmi nénivel. Utolsó üdvözletünkkel azt kívánjuk: az örök világosság fényeskedjék mindkettőjüknek.

Sipos Ottóné Rózsika

 

Köszöntő


Eötvös Károly így ír Szigligetről az „Utazás a Balaton körül” c. munkájában:

„….a pirosló sugarak fényénél felnyílt előttem egy tájkép, amelyhez hasonlót még lángész nem alkotott. De nem is álmodott. A szigligeti öböl mosolyog előttem…. …Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor én ezt a tündérországot megpillantottam. …Előttem Szigliget erdős csúcsi. Kisded csúcsok. De egyik fölött ott áll a régi vár romja, tört falak omló tornyok, záratlan folyósok tömkelege. Úgy áll ott a várrom, mint öreg király fején korhadt koronája. Ajtónak, ablaknak nyílásán áttör a nap fénye, s az a fény a távolból mintha drágaköve volna a koronának…”

Szigliget a Balaton-part gyöngyszeme. Különbözik minden más Balaton-parti településtől. Hangulata, varázsa van. Csendje, festői szépsége elbűvöli az ide érkező látogatót. Nekünk, akik itt élünk, kötelességünk óvni ezt a természeti és történelmi kincset, ápolni annak hagyományait, és a felnövekvő nemzedékben tudatosítani, hogy felnőttként ők is felelősek lesznek azért, hogy Szigliget szépsége megmaradjon. Oktató-nevelő munkánk minden mozzanatát áthatja ez az alapgondolat.

 

Munkahelyi emlékek

Reggel 5 órakor ébredek. Ellátom a háztáji állataimat, gyors reggeli és indulok a buszhoz.
Még fényesen ragyog a hajnalcsillag, amíg nem jön a buszom, mindig megcsodálom. A járat megérkezik, hangos köszönéssel üdvözlöm a sofőrt.
Munkahelyemre elsőként érkezem. A szomszéd kutyája dühösen ugat. Nem baj, mert biztos éjjel is kitartóan védi a házat.
Már a lépcső tetején hallom a kazánjaim robogását. Nyitom a hangos vasajtót. Minden rendben, állapítom meg magamban. Megyek fel a zsibongóba, hogy kabátomat a fogasra akasszam. Fönt is a régi mód szerint találok mindent.
Egy kis idő múlva zörög a túlsó ajtó, jönnek a munkatársaim. Üdvözöljük egymást, kis szusszanás és Ők is kezdik a munkát. Ránézek a hőmérőre, ami kevésnek bizonyult, már indulok is a kazánházba.
A lányok szellőztetnek, mire jönnek a diákok tiszta és friss legyen a levegő az osztályokban.
Ahogy belépek a kazánházba, a kéményseprő hangosan rám köszön: Jó reggelt!
- A frászt hozza rám, nem gondolja? Miért nem kapcsol villanyt?
- Bejöttem, itt meleg van, még korán van a családi házakhoz menni.
A buszon együtt jöttünk, kis idő múlva ő is elindul a dolgára.
Megyek fel a zsibongóba, már száraz a járólap a felmosás után. Az osztályok is frissek és melegek.
A túlsó oldalon érkezik a tiszteletre méltó Iskola Igazgató: Horváth Vilmos, aki már megelőzhetetlenül üdvözli is kis társaságunkat.
Lassan érkeznek a napközben izgő-mozgó, de most még álmos gyerekek.
Megtelik a tanári is.
Egy frissítő kávé elfogyasztása után megszólal az éles hangú, csendet parancsoló csengő. Kezdődik a tanítás!
Én megyek a postára, ha kell a hivatalba. Viszem az elintézni valót és hozom az aznapi postát.
Mire visszaérek, már szünet van. A kis elsősök egy kupacban a zsibongóban. Még bátortalanok, hiszen Ők nagy változáson esnek át, mert az óvónők karjaiból egyből az iskola padjaiban találják magukat. Belecseppennek a számok világába és a betűk országába.
Mikor meglátnak, rohannak felém. – Minden rendben gyerekek? Nem fáztok az osztályban? Közben fejüket simogatom. A szünet gyorsan véget ér és kezdődik minden újra.
Kazánjaimat kisebb hőfokra veszem, mert spórolni is kell a hidegebb napokra.
Szeretem a munkámat, felelősséggel teszem.
Elvégeztem a kazánfűtői tanfolyamot is, hogy amit vállaltam biztonsággal csinálhassam.
Munkaidőmet hogy hasznosan töltsem, a kertben levő Jázmin, Japánbirs és a nagyon szúrós Tűztövis bokrok felesleges ágait megmetszettem. Aztán jött az ötlet, a már bimbózó japánbirs szebb ágaiból egy csokorra valót összeszedtem. Az előttünk levő focipálya alsó felén több méteres csodálatosan szép gesztenyefa. Az alatta lévő frissen kinövő, ragacsos még bimbós hajtással kiegészítettem. A tanáriban az asztal közepére helyeztem, amit évente, a tavaszi időszakban mindig megismételtem. Hamarosan a meleget észrevette és növekedésnek indultak a már megduzzadt bimbók. Mindenki csodálta.
Egyik alkalommal a rajzórára, a mindnyájunknak feledhetetlen Fehérné tanárnő az osztályába vitte. A gyerekek a legnagyobb meglepetésemre megörökítették.
Én is boldog voltam, hogy másoknak örömet szereztem a kora tavaszi költeményemmel.
Munkatársaimmal is jól kijöttem. Ha tehettem segítettem, ahogy Ők is Nekem, ha szükségem volt rá.
Főnökünk is rendkívül rendes volt és figyelmes. Ha látta, hogy bánatos vagyok, mert férjem beteg volt, bátorított.
- Irma, fogjon egy biciklit és ugorjon haza.
Tizenöt évet dolgoztam, nem kis idő volt a számomra, mert én a főzőkanáltól egyből indultam és felelősséggel vállaltam a munkámat.
Azóta is tartjuk a barátságot minden munkatársammal, már messziről üdvözöljük egymást.
Eljött a nyugdíjazás ideje!
Bevallom, nagyon nehéz volt, de beláttam, másnak is élni kell.
Azóta sajnos eltelt húsz év, ami nem volt könnyű. Egyedül maradtam, de az vigasztal, van négy dolgos kezű, diplomával rendelkező unokám és négy gyönyörű dédunokám.
Hát csoda, hogy megöregedtem?
Ők mindent pótolnak. Hétvégén, ha lehet, együtt vagyunk és élvezem a nyüzsgésüket, meg a csodálatos megszólalásukat.


Szigliget, 2015. január 26.

Hosszú Ferencné