Fogolytábor napló 1945-47

Kategória: Szigligeti történetek

Tartalomjegyzék

 

Előszó

Nem tudom, hogy mi késztetett arra, hogy írjak—jegyzeteljek, hiszen nem voltam abban biztos, haza kerülök-e vagy nem. Ugyanis hadifogságba esésemkor kezdtem jegyezgetni, hogy hol mikor járok, hogy érzem magam és az akkori gondolat menetemet igyekeztem leírni, habár erre az utóbbi időben nemigen volt erőm. Az kitűnik majd a napló dátumaiból. A jegyzetfüzetemet 2 és fél évig a zsebemben hurcoltam de mennyi veszedelem közepette. Fogságban létemkor annyi kutatás és motozás ellenére is meg tudtam menteni. Így a zsebben hordás miatt úgy elmosódtak a betűk, sok helyen bizony sokszor nagyítóval kellett, lehetett csak megállapítani. Egy kis elnézést kérek a naplómban előforduló helyesírási hibákért, hisz nekem csak 6 elemim van. Ezen naplót l958. január havában másoltam az eredeti füzetből.

Szigliget, 1958 január 29-én.

Varga Sándor





1945.március hó 27-28.
Rossz érzéseim voltak az otthon miatt. Több mint valószínű az oroszok akkor szállták meg kis falumat. 31-én Péterhegyre akartam bajtársam Budiás József szkv-val motorkerékpárral menni Magyarszombatfáról, de csak Bajánsenyéig tudtunk menni, mert a következő faluban Dávidházán oroszok voltak. A benzinünk közben elfogyott, az én motoromban még fél liter volt, a bajtársaméból teljesen kifogyott. Bajánsenyén sem tudtunk szerezni, így kénytelenek voltunk Magyarszombatfára visszamenni. A társam egy kocsi után kötötte a motorját, én még vissza tudtam menni. Visszaértünk 31-én du. 4 órakor. Ott találkoztam egy N.gulácsi rep. fiúval aki már fogságból jött, jól ismerte az Antit is, de azt mondja nem volt velük. Akkor biztosra vettem, hogy otthon maradt. Előzőleg, ahogy beértem, egy durdefektem volt, meg a benzin is kifogyott. Nagyon kényelmetlen helyzetben éreztem magam. Közben este lett és szállást kerestünk, egy pajta adott is. Ott volt sok repülős gépkocsikkal azt gondoltuk, itt kapunk egy kis benzint, amivel tovább tudunk menni. Sajnos ők csak a legutolsó pillanatban adtak, amikor már semmi hasznát nem vehettük. Felébredtünk Húsvét napjára. Elmentünk valami reggeli után nézni, kaptunk kávét, később egy kis húst. Erre megittunk 3 liter bort, amiért 100 pengőt fizettünk. Közben megjött a - Zri - kapkodunk a motorokat megtölthettük benzinnel - most már kaptunk -. De előzőleg /reggeli után/ megcsináltam a kereket, tehát menetkész volt. Az útra csak egy kis kenyeret kaptunk és nekünk sem volt semmink sem. Amikor indulni akartunk, az oroszok már ott voltak a falu végén. Na most mi lesz? Páncél gépkocsikkal jöttek. Na mindegy megpróbáljuk, hátha engednek csak egy darabig is. De bizony az nem sikerült, mert ahogy meglátták a motorjainkat, azonnal elvették és azt mondja "Pasó". Na lett a motorosokból újból gyalogos. Most megkezdődött a szenvedés.. du. 2-től egész éjjel másnap egész nap mentünk azon az úton, ahol előzőleg jöttünk. Közben egy-egy falat kenyeret kaptunk és vizet ittunk. De már vagy 2000-en meneteltünk. Kocsik is voltak. Elég az hozzá a kenyér nagyon hamar elfogyott, de mi csak azért mentünk és mostanáig Egerszeg mellett egy kis faluban Ságod-on vagyok, illetve értem fogolytáborba.





1945.április 6.
Itt be vagyunk osztva 100-as csoportokba és várjuk az indulást, ami úgy hallatszik, hogy Székesfehérvár lesz. Nagyon félek az úttól. Itt már kaptunk enni 2-ször, ma bableves volt. Tegnapelőtt egy csésze krumplit főztem. Tegnap egy csésze kukoricát és azzal vagyok. Az érzéseim nagyon rosszak, nem tudom mi is lesz a vége. Most egy szobában vagyok - egy iskola - amiben kb. 100-an vagyunk. Az élősdiek nagyon szaporodnak. Nagyon kíváncsi vagyok a következményekre.

1945.április 6.14 óra.
Most nagy öröm ért 6-án 16 órakor, mert kaptunk egy kis kenyeret.6 fő kapott egy db-ot Nem volt hozzá semmi, így kénytelen voltam csak úgy megenni: ez lett volna a vacsora. De ami jelenleg a legborzasztóbb, hogy dohányom sincs: pedig a hátizsákomba de sok maradt, de az a kocsival együtt elveszett. Nagyon kíváncsi vagyok a holnapra. Ezeket a napokat azért jegyzem föl / hisz ha úgy fel tudnám, le tudnám írni / egyrészt unalomból, másrészt mert talán életem legnehezebb napjai lesznek.

1945.április 7. 10 óra.
Ma 9 óráig aludtam ebben a túlzsúfolt teremben. Olyan szorosan voltunk, hogy alig tudtam éjjel megfordulni. De azért mégis jobb mintha a szabadba kellett volna aludni, mert hát takaróm is csak egy van és az esőre is kilátás van. Egész jó híreket hallottam, de számomra mégsem kedvezőbb, hogy a 32 évek felüliek le fognak szerelni a fiatalabbak meg kapnak négy hét szabadságot és újból be kell vonulni. Most reggeliztem egy csésze héjában főtt krumplit csak úgy só és kenyér nélkül, de azért jóllaktam - igaz az erőm mindig kevesebb.




1945 április 7. 14 óra.
Meg volt a finom ebéd ami szintén bab leves volt, de csak úgy só nélkül. Elképzelhető, hogy milyen jó is lehetett. Ebéd után valahogy rászedtem magam a borotválkozásra, de nem volt sem szappanom, sem tükröm, ezt egy bajtárstól azért sikerült kapni. Másfél hetes szakállam volt, úgy néztem ki mint egy öreg aggastyán. Az indulásról még nincs semmi szó.

1945.április 7.16 óra.
Csendesen eltelt ez ideig. Egész meglepő, most négyen kaptunk egy kenyeret - szintén sótalan - és ez volt a vacsora.

1945.április 8.10 óra.
Ma nagy zűrzavarra ébredtem. Mindenki azt mondja, indulunk és indulunk. Hamarosan össze készültünk ami nagyon hamar meg is történt. 100-as csoportokba összeállva 10 óra 30 perckor elindultunk Zalaegerszeg felé. A város végén nagyon sokat kellett várni az utánunk induló kocsikra. Kb. délután 2 órakor meg is jöttek, tehát indulhatunk. Zalabérig el is értünk. A falu végén egy tisztás volt, ahol egy szalma kazalt is találtunk, ott meg is éjjeleztünk. A szalma kazalt az az ötezer ember úgy megrohanta, hogy fél óra múlva: csak a helye volt. Pedig volt úgy 50 szekérre való. Útközben a bánásmód nagyon rossz, durva volt. Nem engedték a népet vizet hozni az út menti kutakból. Ütötték őket és szidták. Éjjel olyan hideg volt, hogy nem lehetett aludni. Már sötét volt amikor kettő db. ökröt levágtak és azt az éjjel megfőzték, amit reggelire osztottak ki. 3-4 dk. lehetett egy rész. Én egész éjjel ott melegedtem a konyha mellett és ez szerencsém is volt mert ahogy megfőtt az első kondérral egy db-ot én is kaptam belőle, ami bizony nagyon jól esett, mert hát egész nap nem ettem semmit. Még egy másik db-ot is kaptam, de azt már nem mertem megenni és meg hát számítottam a holnapra is. Lassan kivirradt.




1945.április 9. 9 óra.
Szétosztották az éjjel megfőtt húst és még szárított kenyeret is kaptunk, úgy össze volt törve és még kaptunk krumplit is de nyersen, amiből egy db. jutott mindenkinek. Még kaptunk valamit, búzát. Ezt azért adták,hogy útközben megfőzzük. A köpeny zsebemet én is tele kaptam egyiket. Megjegyzem a kenyér osztásról meg lemaradtam, mert egy kicsit szétnéztem a tömeg között ismerősök után, Amikor vissza értem már szét volt osztva és nekem nem jutott. Kb. délután egy órakor elindultunk Zalabérből Türjén keresztül és jelenleg itt vagyok egy vetés szélében Szalapa község végén, akkor írom, jegyzem soraim. Ugyanaz nap 18 óra. Most volt az ebéd, de csak szünet. Hát én megettem egyben azt a kis húst amit az éjjel hagytam, szintén só és kenyér nélkül. Azt hiszem Tapolca felé indulunk, csak szárnyam volna! A km.szám nem igen szaporodik, mert még csak l7 km-et jöttünk; ma,Tapolca még 3o km. Ugyanaznap 17 óra. Nagyot tévedtem, mert 1. nem mentünk tovább hanem itt megéjjeleztünk szintén úgy ahogy az előbbi, éjszakán. 2. Nem Tapolca hanem Jánosháza felé indultunk.

1945.április 10. 10 óra.
Az éjszaka rosszul telt, mert nagyon hideg volt. Reggelire kaptunk szárított kenyeret és búzát - még mindig tart a búzából-. Kb. 9 órakor elindultunk Jánosháza felé.




1945.április 10. 16 óra.
Megérkeztünk Jánosházára, itt is kimentünk a falun kívül és ott táboroztunk. Kb. 17 km-et jöttünk. Az útközben látványok szintén növekedtek. Elég jó meleg volt, így menet közben még jobban szomjazott az ember, de azért nem engedtek ki a sorból senkit. Ahol egy kicsit megálltunk, ott meg nem volt kút. El lehet képzelni, ahogy megérkeztünk kb. 100 m-re van egy kút a körletünkhöz. Most az az 5000 ember egyszerre akar inni. De nagyszerű kút volt, szivattyús " egy ember szívatta a vályúba és rövid időn belül rákerült a sor mindenkire. Kb. csak 2 órát vártam én is a vízre - pedig de nagyon szomjas voltam -. Ma vacsorát sem eszem, hisz mit is amikor semmim sincs: egy kis búzám még van, de azt meg kellene főzni. Ilyen fáradtan erre nem képes az ember. Egy kis szalmát szereztem és lefeküdtem.

1945.április 11. 14 óra.
Hát úgy látszik nem indulunk el ma. Az ebéd megvolt. Délre kaptuk a szárított kenyeret és még egy kis db. házit is. Vizet ittam és kész. Egy kicsit hagytam a háziból, ha bár az összes is nagyon kevés volt. Éppen most kiáltják, hogy felszerelni: nem tudom meddig megyünk, vagy hova? Eszembe jutott az is, hogy ma van a születésnapom, nagyon jól tellik!




1945.április 11. 16 óra.
Hát csak kétszáz métert mentünk, egy majorba. Itt meg kellett válni a borotvámtól. Itt elszedtek tőlünk kést, borotválkozó eszközt, térképet, iránytűt, villát. Éppen jó szőrös maradtam. Hát most már igazán fogolynak érzem magam. Itt fog eldőlni a sorsunk, azt hiszem.

 

1945.április 12. 12 óra.
Szintén csak fél éjjelt tudtam aludni, mert a hideg fölzavart. Egyik helyen tüzeltek, én is odamentem melegedni. Reggelire kaptunk egy kis kenyeret és cukorborsó levest, de nagyon tiszta volt a leve. /úgy 10 óra felé/. Nagyon szeretném már tudni, hogy mi is lesz már velünk. Nagyon bánt engem ez a sors. Nem tudok senkiről sem. Szegény Lajossal mi lehet, mi történ vele? Az Anti az biztos otthon van, ha már el nem hurcolták őt is. Ahány csapatot látok, mindig csak őket keresem, de még ezidáig nem sikerült meg- látni. Egy szigligeti fiúval találkoztam. a Kovács Gyuszival április 6-án, de azután ahogy elvesztettem szemeim elől a nagy tömegben nem találtam meg, s így nem sikerült együtt maradni. Most meg az a hír jár- ja, hogy le kell vágatni mindenkinek a haját. Ezt még jobban sajnálom, mint a borotvámat.

1945.április 12. 18 óra.
Vacsorára szintén kaptunk borsó levest. Még mindig az említett majorban vagyunk, már vagy 25000-en. Egy újabb meglepetés: találkoztam a Jánka Miklóssal.




1945.április 13. 14 óra.
Az éjjel egész jól aludtam volna, mert nem volt olyan hideg, hanem a kemény hely miatt zavart volt. Már nem tudtam hogy feküdjek, mert annyira törte az oldalamat a puszta föld. Szintén kaptunk egy szelet kenyeret /természetesen ami egész napra szól/ aminek pillanatok alatt intéztem el a sorsát.

1945.április 13. 17 óra.
A kis kenyéren kívül semmit nem kaptunk ma. Még egy kis búza maradt a zsebemben és azt rágogatom. Borzasztó egy helyzet, mi is lesz velünk? Ha még ez így tovább tart, nem tudom, hogy bírom ki? Még vizet sem lehet inni. El kell képzelni 25000 embert egy csomóban és annak van egy kút, egy gémes kút aki vízzel ellátja. Már olyan gyenge vagyok, hogy alig tudok járni. Nem is tudom mi lesz velem ha valahova menni kell. Délután volt egy kis eső, most a helyünkön víz van /a fekvő helyünkön/. Az éjjel megint nem lesz alvás. A jó Isten már csak fordítaná el a sorsunkat. Egy állatnak is sok volna ezt kibírni. Borzasztó nehezen telnek a napok. Mindig csak ábrándozik az ember, hogy így lenne jó, az lenne jó, de közben mindig csak rosszabb és rosszabbnak látszik a helyzet. Ma azt is hallottam, hogy a németek le- rakták a fegyvert és nem harcolnak. Az alsóneműmet nem tudom váltani, mert nincs más mint ami rajtam van, szappanom sincs amivel alkalom adtán kimosnám. Nem tudom hova leszünk!




1945.április 14. 16 óra.
A hangulat még mindig nyomott, csak van az ember abban a bizonytalanságban. A kosztom mint tegnap, egy szelet kenyér ezideig. Úgy hangzik, hogy ma fogunk kapni vacsorát, de ez bizonytalan. Már olyan gyenge vagyok és fáradt, hogy ezt a pár betűt is alig vagyok képes leírni. Csak ismerősöm volna itt a közelben, aki legalább egy kis kenyeret hozna. Ha sokáig így fog menni én biztos megzavarodok, vagy megbetegszem. Én nem tudom ezt kibírni ha csak az Isten nem ad hozzá erőt, mert az enyém már elfogyott.

1945.április 17. 11 óra.
Egy csomó nap kimaradt a jegyzésből, mert megbetegedtem. Lehet, hogy az állandó bab evéstől. Most már egy kicsit jobban érzem magam, tegnap voltam a legbetegebb. Az udvaron összeestem, de az eszméletemet nem vesztettem el. Nem tudom mikor lesz vége ennek a marhaságnak. Már kettő hét eltelt és még sehogy sem vagyunk. Már úgy ahogy ennivaló volna, de az erő nem szaporodik tőle.

1945.április 18. 10 óra.
A fertőtlenítés folyik, de az én századomra még nem került sor és ha sor is fog rá kerülni, de már nem. Már úgy érzem lassan a meggyógyulom csak az erőm nem akar jönni. Állandóan babfőzelék egy nap kétszer. Az ember már csak undorog tőle. Újabban kint alszom a szabadba. Nem kellemes, mert vékony a takaró. Az az egy vígasztal, hogy egy egy nappal mindig közelebb vagyunk a szabaduláshoz. Istenem csak még egy- szer szabad ember lehetnék a testvéreimmel együtt, úgy mint régen. Az éjszakák elég hidegek, a nappalok azok jó napsütésesek, kivéve ma egy kis szél fúj, így nappal az éjjeli alvást helyre pótoljuk. Ma azt hallottam, hogy 28-ig minden tábort ki fognak üríteni. Hát még ez is borzasztó, még 10 nap, de nehogy meghosszabbuljon.




1945.április 20. 14 óra.
Nagyon szép idő van ma is. Mondhatnám azt teljesen egészségesnek érzem magam. Ma egész jól éltem. Szereztünk bajtársammal étolajat és lisztet, ezt megsütöttük, illetve a lisztet meggyúrtuk és az olajban megsütöttük, nagyon jó volt! Egész másként érzi magát az ember, ha egy kicsit jobban is kajál. Még mindig olyan az ember, mint az ökör, nem tud semmit.

1945.április 21. 19 óra.
Találkoztam a tábori postásaimmal és összeszövetkeztem velük. Még a századukba is átmentem az enyémből. A hajam még meg van, de holnap már le kell vágatni, mert 1000 ember közül csak nekem van még meg. Még a fertőtlenítéstől is meglógtam, hogy megmaradjon, de hiába már nem lehet. Az idő egy kicsit szomorú, csak eső ne legyen.

1945.április 22. 11 óra.
Az éjjel bizony kaptunk egy kis esőt, de azért a takaró megbirkózott vele, úgy hogy nem kellett fölkelni. Ma nem süt a nap és olyan hideg van, majd megfagy az ember. Bemenni viszont nem lehet megmelegedni, mert nincs hova. Semmi jó hírt nem hallottam, már a sorsunk felől. Sztálin megengedte a magyar hadseregnek Hitler - Németország elleni harcokban való részvételét az "Újszó" című lapban. Tönkre megyünk az éjjeli kintléttől. Már egy kicsit érzem én is, hogy megfáztam. Napi élelmünk: reggel osztják ki a kenyeret 1/4 kg. és másfél dk. cukrot, egy kicsit később babfőzelék, este szintén, úgy egyik nap mint a másik.

1945.április 23.13 óra.
Ma 10 órakor indultunk ki a táborból egy másikba, mely kb. 200 m-re van tőle. A betegeket kiszedték és újból 100 főre egészítették ki a századokat. Várjuk a pillanatokat mikor indulunk. Azt hiszem vasuton. Itt újból fölirták a nevünket, de oroszul. Hát nem sikerült haza menni. Istenem hova megyünk és mit fognak velünk csinálni? Mi lehet szegény édesanyámékkal? Erre azért nem mertem volna még álmodni sem. Mi lehet szegény öcsköseimmel? Tegnap találkoztam a Czilli Kálmánnal is. Itt van ő is az induló századokkal.




1945.április 24.10 óra.
Még mindig a vagonban vagyunk a jánosházai vasutállomáson, ezideig még nem indultunk sehova. Éppen most hozták a kenyeret 4 főre egyet, de még most nem kaptunk. Jó volna csak azt is tudni, hogy hova megyünk. Már csak indulnánk, ha már egyszer itt vagyunk. El is indultunk 13 órakor. Bobáig mentünk és onnan lefelé, most Tüskeváron vagyunk az állomáson, valamire várunk. Közben kaptunk ebédet is ami bableves volt, de a kenyeret már megettem, mert azt hittem, hogy úgy sem kapunk semmit. Hát itt meg is aludtunk.

1945.április 25.9 óra.
Egész jól aludtam, nem volt itt bent hideg, igaz elég szorosan vagyunk. Ma reggel 2 fő kapott 1 kenyeret, de ezt két napra adták. Nem tudom holnap mit eszem..? Bab leves szintén reggelire. Elindultunk kb. 1/2 10 órakor, most 12 óra van és Ajkán vagyunk, szintén várunk. Úgy hallottam, hogy Budafokra vagyunk irányítva. Estefelé elindultunk. Veszprémen, Székesfehérváron keresztül úgy, hogy ma 27-e 10 óra van és Budapesten a ferencvárosi állomáson vagyunk. Tehát nem Budafokra voltunk irányítva. Nem tudom lesz-e szabadulás és mikor? Tegnap nagyon lázas voltam, rosszul éreztem magam, lehet hogy a gyenge koszttól és a vonat rázástól. Nagyon gyenge vagyok most is.

1945.április 28.10 óra.
Még mindig itt vagyunk a ferencvárosi állomáson. Most meg az a hír járja, hogy Debrecenbe megyünk. Nem tudom, nem-e Oroszország lesz belőle? Gondolom, de jó volna megnézni Annus nénit, hogy mi is lehet vele és a sógorbácsit. Igaz, már talán otthon van Szigligeten. Borzasztó itt a vagonban is. Nincs már az embernek járni való ereje sem, mert mindig csak fekszik, alszik, ül, keveset és rosszat eszik. Már látom tönkre fogunk menni egészen. Este felé el is indult a vonat. S ment egész éjjel. Elinduláskor meg azt hallottam, hogy Szegedre megyünk. Most 29-e van és kb. 11 óra és Kecskeméten vagyunk, de máris indulunk. Éppen most harangoznak délre. Milyen rossz érzései vannak az embernek azt leírni nem lehet. A gyönyörű harangszót egy rám zárt vagonban hallgatni, a szép zöld mezőt vasrácsos ablakon keresztül nézni. De sokáig nem is tudom még nézni sem, mert az éhségtől a szemem káprázik, így hát azt csinálom, hogy újból lefekszem és várok addig, amíg nem hozzák a finom babot, mert reggelire tudni illik már kaptunk, de nem lehetett megenni. El lehet képzelni, hogy milyen rossz lehetett, ha már ez a sok nép - ember - aki tény- leg ki van éhezve és nem tudta megenni. Már jól kijöttünk, már a legközelebbi állomáson szintén állunk és várunk.




1945.április 30. 9 óra.
A szegedi állomáson vagyunk, szintén várunk. Nagyon rosszak a hírek. Most meg azt hangoztatják, hogy Temesvárra megyünk. Hát ebből mégis csak Oroszország lesz. Az éjjel is nagyon lázas voltam és az alsó lábszáram csontjai fájtak nagyon, ami még most is tart. Borzasztóan le van hangolva a társaság. Istenem mi is lesz velünk, hova fognak elhurcolni bennünket. Már nincs kedvem még jegyezgetni sem. Azt hiszem ezután már több napok ki fognak maradni. Hát igen, még megvirradtunk itt az állomáson és V.hó 1-én 7 órakor elindultunk, de nem Temesvár, hanem vissza Kecskemét felé és onnét tovább Cegléd, Debrecen irányába.

1945.május 2.11 óra.
A vonat megy, de még Debrecenbe nem értünk be. Elvették a banda kedvét egészen, mert most meg azt hallottuk, hogy Máramarosszigetre visznek bennünket. A szabadulásból az én nézetem szerint nagyon soká lesz valami vagy talán soha.

1945.május 3.15 óra.
Elértük Debrecent is és onnét is tovább mentünk. Éjjel nappal jött a vonatunk kicsi megállásokkal úgy, hogy kb. 40 km-re vagyunk Máramarosszigettől. Már találkoztunk olyan szerelvénnyel ami jánosházai foglyokat Máramarosszigeten lerakott, tehát biztos, hogy odavisznek bennünket, de meddig leszünk ott azt volna jó tudni!

1945.május 4.10 óra.
Drága jó Istenem megértünk Máramarosszigetre. Még mindig az állomáson a vagonban vagyunk. Nagy az izgalom, hogymost mi is lesz velünk, visznek-e tovább, vagy itt kipakolunk és mi lesz a további eljárás velünk. Csak a jó Istent kérem, hogy legyen velem és ne hagyjon el nehéz napjaimban. Gondolataim percről-percre otthon vannak, ha elalszom, álmaimban szintén otthon járok. Ennyire még sohasem vágyódtam haza mint most. De bízok a jó Istenben, mert majd haza fog segíteni.

1945.május 5.11 óra.
Nem maradtunk Máramarosszigeten, hanem még tegnap 12 óra tájban elindultunk Aknaszlatinára és egy rep.térnek a barakkjaiban vagyunk. Az éjjel olyan kicsi szobába raktak 100-ónkat, hogy még csak le sem lehetett ülni és ha valahogy sikerült is leülni, sokáig azt sem bírta az ember, csak fel kellett állni. Egy pillanatot sem tudtunk aludni. Előre láthatólag még az éjjel is ott fogunk aludni.




1945.május 7.18 óra.
Egy kicsit jobb helyre kerültem, már alvás szempontból, de azért ez sem rózsás ám! Most 40-es csoportokba osztottak be bennünket és újból felírták a nevünket, születéshely, hol estünk fogságba, mikor és az apánk nevét. A koszt is változott, mert bab helyett búzadara levest kapunk kétszer napjában. A kis cukrot is megkapjuk reggelenként és a kis kenyeret is. Már nem is számítok mostanában hazamenni, bár az őszre mehetnék. Úgy be vagyunk kerengetve tüskésdróttal, még a barakkunk is külön. Egy motozáson megint átestünk, de most megtapogattak bennünket. Nekem a villanylámpám bánta meg.

1945.május 10.10 óra.
Tegnap hivatalosan ki lett hirdetve, még a táborban is hogy a háborúnak vége, a fegyverek megszűntek ropogni, - Hála Istennek - talán ezzel rövidebbek lesznek a szenvedések napjai. Ma nagymosást rendeztem, ami egy alsónadrág és egy ingből állt. Már megint úgy le vagyok gyengülve, csak a reménység tart azzal, hogy úgyis nemsokára haza megyünk. Ebben a táborban kb. 30000-en vagyunk, most nem vagyunk túlzsúfolva. És még van pár száz német is, inkább osztrákok. Nagyon egyhangú az élet. Nem jönnek levelek sem, amivel egy kicsit elszórakoznánk. A Jucikától sem jönnek párosával a piros tábori-lapok. De reméljük nem fog ez így menni.

1945.május 13.14 óra.
A jelen pillanatokban nagyon esőre van az idő. Dörög az ég és mindig sötétebb van, pedig ma délután valami ünnepséget akartak rendezni az oroszok. Nem tudom az eső nem-e vág bele? Már hallani is, hogy kiabálják a sorakozót. A hírek szerint megint megyünk valahova. 50 ember már az állomáson rendezett valami vagonokat, bizonyára a mi számunkra. Bár csak közelebb mennénk a falunkhoz. Nagyon sokat mondanak ilyenkor: hogy tőlünk súlyosabb bűnt követett emberek kerülnek ide. A sorakozó meg lett volna, de már újra a szobában vagyok, mert kegyetlenül megeredt az eső, nagy zápor sőt még jeges is. Most folytatom a szokott munkámat, a fekvést. Ez nagyon jót tesz ez az eső, mert egy kicsit kipucolja a levegőt. Már úgyis úgy félek a fertőző betegségektől. Barakkjaink egy része le van zárva, mert tífusz gyanús egyéneket észleltek. Csak ettől mentsen meg az Isten.




1945.május 16.18 óra.
Ma egy éve annak, amikor első ízben nagyon közel éreztem a halál suhogó kaszáját. S azután, ez ideig nagyon-nagyon sokszor még közelebb. De hála Isten vigyázott rám és megvédett Édesanyám féltő és őrködő sóhaja, amit a jó Istenen keresztül hozzám küldött. Csak neki és a jó Istennek köszönöm. Bízom abban, hogy ezután is megsegít és haza fog segíteni Édesanyámhoz, testvéreimhez, akik /talán/ sokat aggódtak értem és minden percben várják a hazatérésem. Ma minden iparost összeszedtek és úgy volt, hogy elindulnak valahova. Már össze is pakoltak de visszajöttek. Megmásult a parancs.

1945.május 16.18 óra.
Az eső naponkint meg szok jelenni, még pedig jegesen. Tegnap kint voltam dolgozni, /téglát pucoltunk maltertól/ az ünnep kedvéért is dolgozunk. Az iparosok még mindig itt vannak, sőt az éj folyamán ezer- ötszáz fővel szaporodtunk. Az egészségem hála Isten jó. Az étkezés búza és borsó. Délután még 2000-rel szaporodott a létszám. Ma úgy megúsztam ez ideig, hogy még nem kellett kimennem dolgozni. Most már vagyunk összesen 8000-en a táborban. A hírek elég jók, nemsokára haza fogunk menni.

1945.május 23.13 óra.
Ma nagy fordulat állt be. A népet kiválasztották, már az egészségesét és szintén 40-es csoportokba. Ennek a következménye az, hogy megyünk Oroszországba és pedig rövid időn belül. Az hogy mennyi időre, azt jó volna tudni. Ez lett a vége. Tegnap jöttek megint 2000-en és ma is kb. ennyien. Tehát innét nekünk menni kell, mert nem is férünk meg. Várjuk az órát, a percet az indulásra. Nagyon rossz az ilyen érzést érezni, de egy kicsit megkönnyebbülök akkor, amikor látom azt a sok családos apát ott künn az udvaron bánatosan, talán félig ész nélkül járni-kelni. Hát ők mit szóljanak akkor?




1945.május 31.10 óra.
Itt van az az idő, melyről csak álmodoztam, de beteljesült. 24-én 12 órakor el is indultunk az orosz gőzössel. Irányvonal: Tatárhágón keresztül Tatarev, Kolomia, Csernovicz, Vinyicza, Kiev és a végállomás Csernigov. Itt a városon kívül kb. 6 km-re van egy tábor és jelenleg itt vagyunk 1000-en a 10000 közül. 28-án dél tájban értünk ide a táborba. A kosztunk szintén másult. Itt vannak németek is - orvosok - és az ő szokásuk szerint 3-szor kapunk levest és 80 dkg kenyeret, de az olyan fekete, abban minden van, csak rozs és búza liszt nincs, de azért nagyon jó. Már le is vagyunk fertőtlenítve és tegnap olytást is kaptunk. Kb. 3 hétig leszünk ebben a táborban és csak az után megyünk dolgozni, több mint valószínű mezei munkára. A hazamenetel egyenlőre csak egy fogalom.

1945.június 5.10 óra.
Még mindig itt vagyunk a jelzett táborban. Különösebb esemény nem történt. Itt még nem kell dolgozni, de amint hangzik, nem sokáig leszünk itt. Elmegyünk egy másik táborba ahol dolgozunk.

1945.június 12.18 óra.
Ma történt legelőször, hogy kimentünk csoportban dolgozni. Rá is fizettünk, mert déltájban egy zivatar bőrig áztatott bennünket és esténél előbb be kellett vonulni. Én például ezt dolgoztam: ollóval fogasoltak és utána a fent lévő perjét szedtem és raktam csomókba néhányad magammal. Ma az 1000 közül 500-an elköltöztek egy másik táborba, a városba, Csernigovba. Kb. 10 nap múlva mi is követni fogjuk őket, ahogy emlegetik. Ezek a városban fognak dolgozni, romot takarítani. Itt nálunk az a baj, hogy nagyon, messze kell menni dolgozni, kb. 5 km-re és már ebben is el lehet fáradni. Az itteni munka az semmi, répa, krumpli, káposzta, paradicsom és ehhez hasonlók megművelése.




1945.június 16.19 óra.
A munka folyik, de nagyon lehangolt a társaság és fáradt, mert hát bizony nagyon vékony a koszt. Tegnap úgy elfáradtam, hogy még Édesanyámat sem tudtam megköszönteni, nem volt lelkierőm sem, hogy ceruzát fogjak, így megkésve pótolom. Isten éltesse soká! Kérem az Istent, hogy minél előbb viszontlássuk egymást és kézcsókkal mondhassam. Ma nem mentem dolgozni, mert barakk ügyeletes voltam.

1945.június 24.14 óra.
Ez idő alatt nagyon sok minden pergett le. A táborom megváltozott. Most bent vagyok a városban /Csernigovban/ ahol 500 magyar és 1000 német van. Innen járunk dolgozni, romot takarítani. Én jelentkeztem asztalos inasnak, így még a városban nem is voltam ki. Itt is nagyon rossz a koszt, csak vízből van, semmi sűrűsítő nincs benn. Kenyeret 60 dkg kapunk és az is oly, mint a sár. Az időjárás nagyon hideg, majd megfagy az ember és a pulóveromat is elvették - nagyon jó megy nekünk -. A hírekből nagyon kevés szivárog be, így az otthonról, Magyarországról nem is tudunk pontosat. Mi is lehet otthon? De jó volna tudni. A töltőtollamat eladtam dohányért, kettő dóznival kaptam érte, de már megint nincs. Mikor is mehetünk haza Istenem? Ez a gondolat egy percre sem megy ki az ember agyából és talán azért is telnek ilyen rosszul a napjaink.

1945.július 1.10 óra.
A munka folyik, kint dolgozunk a városban egy házon. Nem asztalos, hanem kőműves inas lettem. A munka nem erős, ki lehet bírni, csak sokat kell éhezni. A tábortól kb. másfél km-re járok dolgozni. Ebédre mindig bejövünk. Reggel 6-kor van ébresztő, 8-ra kell kiérni a munkahelyre. Onnét 12 órakor indulunk vissza a táborba ebédre, délután 2-re kell újból kiérni a munkahelyre. 6-kor indulunk vissza a táborba, 10-kor van a takarodó. Az egészségem hála Istennek nagyon jó. Dohányt a táborból még nem kaptam, de azért azt már lehet kint szerezni a munkahelyen. Péter- Pál napján is dolgoztunk. Eszembe jutott, hogy otthon már ilyenkor aratni is szoktunk. Itt még nagy sokára lesz aratás, még az őszi árpa is zöld. Ma vasárnap van itthon vagyunk. Reggeli után fürdés volt és alsóruha csere /most már ruszki alsó ruhám van/. A hírekből azt hallottam hogy nemsokára haza megyünk, adná a jó Isten.




1945.július 10.19 óra.
A munka folyik lassan és unalmasan. Nagyon hosszú egy-egy nap. Alig várjuk, hogy dél, majd este legyen. Az erőnk is fogytán van, mert bizony amit a reggeli leves mellé kapunk, úgy 30 dkg kenyeret, nagyon sokszor elmarad és utána sohasem adják ki. Tegnap nap fogyatkozás volt, nagyon szépen lehetett látni. A magyar katona ruhánkat is kicserélték ruszkira "szépen nézünk ki". A jó bakancsomat is elvették és adtak helyette fatalpú vászon cipőt. Nagyon nehezen lehet benn menni és nagyon megfájdul az ember lába. A rémhírek megint kezdenek röpködni, úgy látszik megint lesz valami. Úgy mondják, hogy az újság írta, 28-ra ki kell üríteni a fogoly táborokat. Istenem de jó volna. A vacsora megvolt, egy kanál leves, /mindig is egy kanállal szokott lenni/. Állandóan éhes az ember. De azért hála Isten semmi bajom nincs. Írni nagyon sokat lehetne, sok minden felől, de nincs kedvem, ezt is úgy erőszakoltam ki magamból. Ja! Az éjjel azt álmodtam, hogy otthon voltam és nagyon sírt Édesanyám, hogy miért nem megyek haza és én azt mondtam, hogy egy hónap múlva haza megyek.

1945.július 29.16 óra.
Elmúlt 28-ika és még sincs semmi. A hírek is megszűntek. Nem hiszem, hogy az álmom valóra váljon. Nagyon sokat gondolok haza, mi is lehet otthon és a gyerekekkel mi van? Édesanyámnak nincs-e valami baja? A szőlővel mi lehet, permetezni tudnak-e és lesz-e valami termés? Az aratás hogy történt meg? Istenem már mikor lesz vége ennek a rabságnak? Mai nappal megkezdődött a levélírás is /nem tudom majd haza fog-e érni?/. Minden hónapban egy db-ot írhatunk a vöröskereszt útján, viszont kapni többet is kaphatunk. Hála Isten bajom az nincs, csak mindig éhes vagyok. Ma vasár- nap van, nem dolgozunk. Fürdés is volt, hajnalban és alsó ruha csere, na meg volt egy nagy zabrálás. Tőlem az a jó nem tudnak elvenni semmit, mert hát nincs mit. Egyedüli szórakozásom a fényképeket átnézegetni és akkor azt hiszem, hogy otthon vagyok pár pillanatra.

1945.augusztus 8.14 óra.
Ma gyengélkedő vagyok és itthon maradtam. Visszajött az a bajom ami Kolozsváron volt /izomcsúz/. Nem tudok menni rendesen, egy szóval képtelen vagyok dolgozni. Étvágyam az van hála Isten, csak lenne enni legyen mit. Mai nappal meghosszabbult a munkaidő, 8 óra helyett 10 lett de a koszt olyan gyenge mint volt. Nem tudom mi lesz velünk? Tönkre megyünk teljesen. A haza menetelről szó sincs. Most egyedül vagyok a szobában, egy kis asztal mellett írom ezeket a sorokat. Most nem zavar senki, átnézegetem a rég meglévő kis imakönyvemet, a fényképeket így nem lesz olyan unalmas a délután.




1945.augusztus 19. 9 óra.
Szeretett testvéreim Lajos, Ilus és kedves Nagymamám! Szeretettel köszöntelek mindannyiótokat névnapotok alkalmával, részben megkésve a távolság mérhetetlen messzeségéből. Isten éltessen benneteket soká! Lajos öcsém te hol lehetsz? Vajon Te is úgy szenvedsz mint én, vagy már talán nem is szenvedsz? A jó Isten már szabadítana meg mindannyiónkat ettől a szenvedéstől. Tudom, ti is sokat gondoltok rám, de nálam nincs olyan perc, hogy eszembe ne lennétek. 5 napig gyengélkedő voltam egy huzamban, ma szabadultam. A kórházszobában feküdtem. Jelenleg elég jól érzem magam, de gyengén. Ma megint vasárnap van, pihenő idő lenne, de pihenés helyett ma itthon a körletben dolgoznak, pucolják a kőművesek, hogy télre ne legyen olyan hideg. Most meg így bíztatnak bennünket - nagyon szép -.

1945.szeptember 2.12 óra.
Az elmúlt hét nagyon rosszul tellett, nagyon beteg voltam a lábammal. Szintén a gyengélkedőre feküdtem másfél hétig. Legmagasabb lázam 39.6 volt. Nagyon rosszul éreztem magam,
de hála Isten már meggyógyultam. Amire haza kell menni arra, egészséges leszek. Egy jó hír, amit egy orosz tiszt hirdetett itt a táborban nekünk, még pedig az, hogy rövid időn belül haza fogunk menni. Ez a hír mindenkiben új erőt keltett és egy kis kedvet is adott az embernek, még jó- magamnak is. Most csak várunk, de türelmetlenül addig a napig, amíg a gőzös meg nem indul velünk szegény hazánk felé. Ebben a pillanatban kezdik az ebéd osztást, abba is hagyom. Káposzta leves, ami már ezelőtt pár héttel mindig az.

1945.szeptember 11.11 óra.
Ma is gyengélkedő vagyok még mindig a lábammal. Vasárnap 9-én nagyon rosszul voltam, azt hiszem az volt az a nap, amikor nálunk otthon búcsú van. Ezt most nem tudom biztosan, mert az is lehet, hogy 16-án lesz. A jó Isten ezt sem engedte otthon tölteni. Nem tudom mikor lesz az a nap, amikor mi is megkezdünk mozgolódni, mert állítólag már megkezdődött a szállítás. Borzasztó sokat szenvedek a lábammal. Hát szegény Édesanyám és testvéreim mennyit és hol szenvednek?




1945.szeptember 18.17 óra.
15-ével szintén idekerültem, abba a táborba vissza, ahova legelőször hoztak./már a betegségem folytán, de azért semmi bajom nincs./ Itt most nagyon kevés magyar van, kb. 10-en vagyunk. Itt még sokkal rosszabb és gyengébb a koszt mint a városi táborban. Nem szeretek itt lenni. Azon vagyok, hogy minél előbb visszakerüljek, ahonnét eljöttem. Itt nincsenek jó barátok, hogy is lennének, hisz beszélni sem tudok velük. Remélem, nem sokáig leszek ebben a kényelmetlen helyzetben.

1945.december 16.11 óra.
A hosszú idő alatt nagyon sok minden megtörtént velem. Eleinte egy kicsit rossz volt, de később megjavult a koszt is és talán mondhatnám azt, hogy meghíztam. Jöttek magyarok is még egypáran, úgyhogy nagyon jól éreztem magam ezidáig, de most kerültem egy igazán rossz helyre, amitől mindig féltem, az erdőre. Tegnap voltam ki először dolgozni, vagonokat raktunk röngökkel. Kell sétálni 5 km-t, egy nap összesen 10 km-t gyalogolunk a nagy hóban. A koszt közepes. A lakásunk fából van, egész éjjel tüzelünk úgyhogy elég meleg van. Kell is, mert szalmazsákunk nincs és takarónk is csak a köpeny. Nappal nem fázunk, csak a lábunk, mert kaptunk vatelines ruhát. Cipőm az elég gyenge, gumi talpa van. Haza menésről csak beszélgetnek, de úgy látom nem mos- tanában válik valóra. Nem tudom hogy lesz-e, avagy mikor lesz kedvem újból jegyezni ebbe a kis könyvbe. Ezzel be is fejezem, a hó szépen esik.
...

1946.szeptember 7.
Innen-onnan egy év múlt el azóta, hogy nem jegyeztem semmit. Azóta csak az erdőn vagyok. Hála Isten, ezideig nem történt velem szerencsétlenség. A telet nagy szenvedések közepette egészséggel átúsztam, pedig de nagyon sok láb és kéz megfagyott. Vágjuk és hajtjuk a nagy fákat, a vagonokat rakjuk. Nagyon keserves ez nekünk és még egy újabb telet is itt kell legürcölni. De meg vagyok nyugodva, mert hiszen az Édesanyám írását olvastam és az egészen megnyugtatott, hogy az öcskösök otthon vannak és semmi különös esemény nem történt. /ezt azért száz százalékig nem hiszem/. Megint közelít a búcsú. Erre már igazán nem gondoltam tavaly ilyenkor, hogy még egy év után is itt legyek ebben a paradicsomban. Azt gondoltam, hogy ezt a búcsút együtt üljük meg, békés családi körben, de ezt nem sikerült. A mostani sorsomról egy kicsit. Szomorúan kell bejelentenem, most beteg vagyok, maláriában szenvedek már egy hete és nem tudok menni. Ehhez a kis asztalhoz is majd csak úgy másztam ide. Lazarettben /gyengélkedőn/ vagyok, egyelőre bizonytalan időre. Be is fejezem, mert már ülni sem tudok. Az izzadság meg csepeg rólam. A leveleket nagyon várom.




1946.október 9.
Még mindig a gyengélkedőn vagyok. Hála Isten két napja egy kicsit jobban érzem magam, már le tudok szállni az ágyról, mert bizony 2 hétig nem tudtam. Előre láthatólag még egypár napig leszek itt. A téli meleg ruhát már kikaptuk, ami bizony elég pocsék, meg a bőrbakancsot. Az idő nagyon hideg. Levelet még azóta nem kaptam. Hát a telet még itt kell legürcölni ezen a szép vidéken. Na de mindegy, bele kell a sorsunkban nyugodni. Az ágyban ülve írok és a fény- képeket nézegetem. Álmaimban mindig otthon járok az éjjel is a Lajossal rakodtunk szénával, de akkora szél fújt, hogy nagyon nehezen, sőt meg sem tudtunk rakodni..
1946.október 20. Ma vasárnap van, egész jól érzem magam. Már tudok majdnem rendesen menni. Ma ki is megyek a gyengélkedőről. Az idő elég szépen viselkedik. Hó először 13-án esett, de csak kevés. A meleg ruhát újból kikaptuk. El vagyunk a télnek készítve. Elég sajnos, még csak ezt a telet is itt kell tölteni, de csak az Isten egészséget adjon és kitartást, hogy a tél nehézségeit el tudjuk viselni.
...

1947.június 12.
Most újból egy kis andungom van az íráshoz és sietek is kihasználni, mert hátha pár perc múlva már nem lenne kedvem és elég akaratom, hogy egy pár sort jegyezzek. Az utolsó jegyzésem óta nagyon de nagyon sok idő tellett el és nagyon sok minden történt és zajlott le körülöttem. Az öregéből, ahogy vissza tudok emlékezni. Ez év március 10-én az erdei táborban lévő összes magyarok, /mivel hát a vonat nem tud vagy 2 hete a nagy hótól és fúvástól közlekedni és semmi féle jármű/ gyalog indultunk el Csernigovba ami 60 km. Kettő napig jöttünk. Fele úton egy faluban aludtunk meg, ahol bizony alig-alig tudtunk nagy fáradozás után helyet szerezni. Olyan jószívűek voltak a népek. Majd úgy löktek ki bennünket. Végre sikerült helyet kapni, de olyan hideg volt benn, hogy az ablakon kilátni a jégtől nem lehet. Hát hogy is lenne meleg, mikor nem tudnak fűteni, csak annyit tüzelnek, aminél reggel és este azt a kis krumplit megfőzik, de azt is csak sóval. Kenyérnek híre-hamva sincs. Krumpli is olyan kevés, hogy csak napokról van szó. Én nem tudom mi is lesz ezzel a néppel mire kitavaszodik. Reggel lett, összegyülekezett a nép és nekivágott tovább a nehéz útnak. A lábaink bizony már alig- alig visznek bennünket, de visz a haza vágy, a remény, hisz azzal indultunk el ilyen hirtelen, hogy haza fogunk menni. Minden gyengék voltunk, de olyan erőnk volt - akaraterőnk -, hogy hazáig is elgyalogoltunk volna. 12-én megérkeztünk Csernigovba, itt már nagyon vártak bennünket, mert mondták csak akkor megyünk haza ha az erdőről is bejönnek. Eltelt egy nap, egy hét, egy hónap, nem történt semmi. Minden esetre dolgozni kijárunk. Itta tábor mellett van egy gyapjúgyár, ahova nagyon sok ember megy dolgozni és a városba építkezéshez. A röng hajtás, a favágás megszűnt számunkra, amitől mindig szerettem volna megmenekülni. Eljött május vége, egy napon kiállították fele tábort és elkezdték válogatni a népet. A betegek, gyengébbek, 40 éven felülieket külön állították. Még mindig kevésnek bizonyult, így állítottak még hozzá az egészségesekből, de nekem nem sikerült közéjük állni. Ekkor még mindig nem tudta senki, hogy miért is és hova akarják küldeni a népet. Jómagam sem szerettem volna közéjük kerülni. Eltelt egy pár nap és láttam, hogy készítik őket el ruházattal, cipővel. Ekkor eszméltünk arra, hogy ők haza fognak menni. Eljött 28-a és délután 500 főt vittek ki az állomásra, ami még az nap este el is indult hazafelé. Nagyon örült az itt maradt nép, hogy már közülünk is mentek haza, de így még nagyobb az otthon utáni vágyódás és csak sóvárgás az életünk, minden percünk. Egy pár címet leadtam a közelebbi ismerősöknek, hogy tudassák Édesanyámmal, hogy együtt voltunk. Most azzal hitegetnek bennünket, hogy rövidesen mi is el fogunk menni. Most csak türelmesen várunk, már amennyiben türelmesen. Magamról egy pár szót. Jelenleg gyengélkedő vagyok, most a második napja. Van kettő nagy kellésem, de különben jól érezném magam, ha nem volnék mindig éhes. Levelet nagyon ritkán kapok. Az utolsót április 10-én kaptam, ugyanekkor Takácséktól is kaptam Pestről. Be is fejezem egye- lőre, már azt hiszem eleget dumáltam. Erősen várjuk a fordulatot, hogy történik velünk is valami.




1947.július 19.
Újból változás történt, még pedig a szomszéd lágerbe jöttünk 115-en, keverve németekkel. Most már elmúlt annak is kettő hete. A városba járunk dolgozni, építkezéshez. Százalékunk az nincs, amire nagy szükség lenne, mert arra is kenyeret adnak. Még a százalék felől nem is írtam, de feleslegesnek is tartom és nincs hozzá türelmem. Majd egyszer ha olyan andungom lesz, akkor egy kis emlékeztetőt fogok írni, ha haza kerülök. Legalább visszaidézem a szép emlékeimet. Igen, mára lett tervezve, hogy vissza fogunk menni az előző táborba ahonnét ezelőtt 2 héttel idekerültem, de annyi különbséggel, hogy innét az összes magyarok úgy a betegek, /már akik járni tudnak/ 3 osztálúak és az OK-sek is aminek a létszáma 200-ra rúg és még az összes osztrákok, ami 150 fő. Az ott lévő németeket idehoznák és mi megyünk oda. El is vagyunk teljesen készítve, ma egy órával előbb is bevonultunk, hogy ma este átmenjünk. Meghiúsult minden! Azt mondják, hogy egyelőre maradunk, ami nekünk bizony elég rosszul esett, mert itt sokkal rosszabb, mint ott. Rosszabb a koszt és német a parancsnokság. Ott pedig magyar és igazságosabb minden. Egészségemre nincs panasz hála Isten, csak több koszt és jobb kellene. Osztályzásom 2-es, úgyhogy elég rossz bőrben vagyok, sovány. Nagyon kíváncsi vagyok az eseményekre, talán lesz majd valami. Leveleket kaptam za Ilustól, amit június 5-én írt és Antiét, amit 10-én írt; a hónap végéről. Egyik sem írt olyan felől ami legalább is egy kicsit érdekelne. MI is van otthon, mi van a gróf birtokával, ki nősült meg és ment férjhez? Ilyesmiről kellett volna írni. Most már remélem tudnak bővebbet rólam, kaptak több helyről is levelet azoktól akikkel együtt voltam és haza kerültek. Többnek leadtam az otthoni címet, hogy írjanak, sőt egy halápi ember azt is megígérte személyesen fog lemenni hozzánk. Előjött a táborban a zöldségszezon, répalevél és káposzta. Már hetek óta azt eszünk, napról-napra gyengébbek vagyunk. Jobb is lesz abbahagyni mert nagyon bele találok merülni és ezzel csak magamat keserítem legjobban. Inkább abbahagyom és rágyújtok egy cigarettára.

1947.augusztus 6.
Hála a jó Istennek, hogy idáig eljutottam 500 bajtársammal együtt. Jelen pillanatban még a csernigovi állomáson vagyunk bevagonérozva és várjuk minden pillanatban az indulást, hogy hazámhoz, Édesanyámhoz, Testvéreimhez és rokonaimhoz visszaszállítson. Már 2 éve elmúlt, hogy erre a boldog percre várok. Már tegnap délután bevagonéroztunk, de ezideig még nem indították el vonatunkat. Úgy hallatszik, hogy Gemel felé megyünk. Nagyon rossz ez a várakozás. Most már úgy szeretné az ember, hogy szárnyak kelnének a vagon oldalán és mint a repülő szállnánk haza felé. Nagyon jó lenne /szerintem/ ha úgy 20-a körül haza tudnánk vergődni. Fel vagyunk szerelve új ruhákkal, köpennyel, sapkával. Most elég jól érzem magam, hisz pár perce volt a reggeli, állt 60 dkg kenyér /persze ez az egész napi adag, csak reggel kapjuk egyszerre/ 7 dkg apró sós hal, 2 db uborka és 2 deci édes fekete kávé. Délben és este kapunk még egy félliter levest, ami előre lát- hatólag elég sűrű lesz. Ez lesz az egész napi koszt. Úgy hallatszik, talán dél tájban elindul a szerelvény.

1947.augusztus 21.
Most már itthon vagyok és amennyire vissza tudok emlékezni még följegyzem. 6-án délután 12 óra 45 perckor indult el a vonatunk. Nagyon bántott, hogy nem Kiev felé indultunk, mert erre sokkal közelebb lett volna az út mint amerre jöttünk. Keresztin és Bordicseven keresztül jöttünk. Mindkét helyen még csatoltak hozzánk. Keresztinben 200-at Bordicsevben 700-at és ezzel a mennyiséggel jöttünk Máramarosszigetig. Az út nagyon hosszú volt, mert lassan jött a vonatunk, úgy hogy 12-én értünk M-szigetre. Innét 14-én indultunk Debrecen- be és 15-én értünk oda. Mind két helyen a Kommunisták elárasztottak bennünket újságokkal, kis könyvekkel és előadásaikkal sőt még filmet is mutattak, címe a 3-éves terv. Hiszen mi mind hadifoglyok úgyis nagyin tisztában vagyunk a kommunista rendszerrel. Minket csak az érdekel, minél előbb haza! 16-án Debrecenből is elindultunk Budapest nyugati pu. felé. 17-én 9 órára be is értünk. Magyar himnusszal és magyar zászlókkal fogadtak bennünket a népek százai. Az éttermen keresztül haladtunk kifelé, ahol enni is kaptunk és még egy szál cigarettát is. Itt kaptam ingyen villamosjegyet és Takácséknál kötöttem ki. Itt egy nagy meglepetés ért. Az ajtó ahogy nyílik, kit látok mint az Ilust. Nagyon örültem, legalább együtt megyünk haza.

Találatok: 24367
DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd