Cholnoky Jenő - Balaton

 

CHOLNOKY JENŐ

BALATON

(RÉSZLET)

A legmagasabb vízállása körülbelül az első, nagy jégkorszakban volt, ekkor elöntötte a
somogyi úgynevezett berkeket, Fonyód hegye sziget volt, a tó körülötte messze lenyúlt délre
Nikla és Tótszentpál felé. Lelle és Boglár közt, meg Földvárnál is nagy öble volt a tónak, be
Somogyba. De elöntötte a tapolcai medencét is, sziget volt Szigliget halomcsoportja, meg a
Szent-György-hegy is. Víz alatt állt a Kis-Balaton körül óriási terület, sőt az alsó Zalavölgy is víz
alatt állt, föl talán egészen Zalaapátiig.
(…)
Sokkal szelídebbek a bazalt-tufa hegyek. Ezek közt különösen Szigliget rendkívül bájos és
érdekes.

Az a tufahalom, amelyiken a várromok vannak, annyiban szilárdabb, mint a másik kettő, hogy
ennek belsejében függőleges bazaltláva töltelék, vagy ahogyan tudományos nyelven nevezik:
dejk van. Ez a bazaltdejk úgy keletkezett, hogy a hegy megrepedt s a repedésbe bazalt tódult
bele, de a földfelszínre nem bukkant ki, hanem odalenn megfagyott. Valójában három halom a
szigligeti csoport, a legkisebbiken van a vár. Alatta csodaszépen fekszik a falu és a régi urasági
kastély.
Ha a Balaton nagyon megáradna, akkor elöntené az egész Tapolcai-medencét, egészen
Tapolca város alsó házaiig. Szigetté válna a Szent György-hegy, meg a szigligeti halomcsoport,
de a Gulács és Badacsony közt szárazon maradna az alacsony hát, mert ennek lepusztulását
megakadályozta a Hármas-hegy nevű, ma már kipreparálódott bazalt-dejk. Nagyon szép
látvány ez az éles kis gerinc.
Régebben állandóan elöntve tartotta a Balaton ezt a medencét, de kitöltődött hordalékkal, laza
iszappal. A Szigligetről Balatonedericsre átvezető út valami kilenc vízlevezető csatornát
keresztez, természetesen hidakkal. Ezekkel régebben rettentő sok gondja volt az
államépítészeti hivatalnak, mert a hidak mindig elsüllyedtek. Különösen a Lesence-patak és az
edericsi lejtő közt középtájon levő rongyos kis árok hídja volt állandó veszélyben. Cölöpözni is
próbálták, de a cölöpök elszaladtak a laza iszapban, mint a vajban. Ma már sok utánatöltés,
föléjefalazás stb. után elég nyugodtan állnak a hidak, csak valami túl nehéz teherautók ne
járjanak rajtuk, mert megint elkezdenek süllyedni.
A rétek ma is nagyon vizenyősek, nedves időben bajos rajtuk járni. A háború előtt a csatornák
partján, meg az utak mellett gyönyörű jegenyesorok díszlettek. Nagyszerű látvány volt ez a
hegyekről, de sajnos, a háború alatt a nagy fahiány miatt legnagyobb részüket kivágták.(…)
A Balaton vidékén a bazalt-kitörések mind akkor folytak le, amikor még a pannoniai fennsíkot
kevés víz borította, mert a vulkánok először finom kőzetport hánytak ki, ez vízbe hullott s
úgynevezett tufa lett belőle. Csak azután ömlött ki a láva. Legnagyobb lávaömlés a Kabhegy,
meg az Agártető (…) Bazalt borítja a Badacsony, a Szentgyörgy, a Csobánc, a Gulács stb.
stb. szép hegyeinknek a tetejét. A bazalt-vulkánok kitörése után kezdett a pannoniai fennsík
lepusztulni. Amikor már meglehetősen lepusztult a térszín, már kezdett a felszín a maihoz
hasonlítani, akkor még egyszer próbálkozott a Föld belseje, de igazi vulkánok többé nem
működtek. Csak egészen kicsiny kitörések háborgatták a vidéket. Erős gőzkitörésekkel együtt
kőzetport, kődarabokat, néha hatalmas, mázsás köveket dobált ki a kis vulkán kürtője, de aztán
láva nem mutatkozott. Jött ugyan föl láva, közel a Föld felszínéhez, bele is fagyott a kis vulkán
kráterébe, de egészen kiömleni már nem tudott. Az ilyen vulkánokat tufa-vulkánoknak
nevezzük. Ilyenek mérgeskedtek Tihanyban, aztán a szigligeti hegyek vannak ebből, meg a
boglári Várhegy. Igazi láva van a szigligeti Várhegy belsejében, meg aztán előkerült a kis
Hegyesd hegyben. Ezek általában sokkal alacsonyabban vannak, mint az igazi bazaltok.

(Irodalom: Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtára)

BADACSONY ÉS SZIGLIGET

Kevés olyan szép és bizarr tájkép van Magyarországon, mint az, amelyet a Balaton
mellett Meszesgyörök halmairól lehet látni, ha az ember visszatekint keletre, a Badacsony
vidékére.
A Balaton általában minden pontjáról szép és változatos képet nyújt, a part jellemvonásai
igen különbözők a déli oldal általában alacsony dombvidék, váltakozva mocsáros, nagy
terjedelmű lapályokkal, amelyeknek a parti homoklerakodásokból keletkezett buckák és
tőzeges talaján szétszórva legelésző bivalycsordák adják meg a fő jellemvonásait. Mint szigetek
emelkednek ki ezekből a tőzeglápokból Fonyód és Boglár várhegye, mind a kettő meredek
szakadékkal dőlve a Balatonra. Az északi part keleti részén a veszprémi fennsík magaslatai
látszanak, persze a tóról, mint hegyek, amiket mély és szűk völgyek hasogatnak. Nyugat felé a
fennsík pereme mindinkább visszahúzódik a parttól s helyet ad tagozottabb, változatosabb
hegyvidéknek, mely Révfülöpnél, Salföldnél egészen kihúzódik a tópartra s bekerít egy nagy
medencét Kővágóörs, Köveskálla és Kisfalud közt. Ennek a zárt medencének egyetlen szűk
lefolyása Kisörsnél van, északról lehetetlenné teszik a nyílást azok a bazalthegyek, melyeknek
legszebb kialakulása ettől a vidéktől nyugatra van. Amint ugyanis Salföldtöl délre egy kolostor
festői romjaitól ékesített örsi hegy rendkívül meredek délnyugati lejtője elsimul: egy lapály veszi
kezdetét s tart nyugatra egészen Edericsig, északra pedig az Agártető lábáig. Ebből a lapálybúl
egymástól teljesen elkülönítve emelkednek ki a képzelhető legszebb szabályos bazalt.
vulkánok, köztük kétségkívül első helyen a "jó ború" Badacsony. Mikor a Keszthelyröl elindult
gőzös, keresztülgázolva a kellemetlen hinárbozótokon, elkerüli a szentmihályi kápolnát, akkor
egyszerre teljes pompájában nyílik ki a szigligeti öböl hátterét képező bazalt-vulkánok
panorámája.
Az előtér a Meszesgyőrökvidéki halmok valamelyike, gyér növényzetével, sziklás talajával.
Messze, messze keleten egy elvonult zivatar utolsó villámai cikáznak, a tó még komor,
haragos, erősen háborog a felette elvonult égiháború nyomán. Félelmes ilyenkor a tó színe. A
sötét viharfelhő alatt nem kap világítást a víz és haragos zöld színével, a rajta csillogó fehér
hullámtarajokkal szinte forrni látszik a vakmerő előtt, ki gyenge hajócskán meri megkísérelni
ilyenkor a vízre szállni. Észak felől azonban már derülni kezd, a nap rásüt az öböl vizére,
megaranyozva Szigliget romjait s a vihartól megtisztult légen átlátni engedi a Badacsony-vidéki
pompás hegycsoportot.
Legjobban szembe tűnik Szigliget szomorúan elpusztult várának romjaival; s a vár alatt, a
romok lábainál Szigliget falu apró, a hegyoldalon villogó fehér házikói, mintha azon
mosolyognának, hogy ők, a sárkunyhók túlélték a hatalmas sasfészket fejük felett. A romok
dombjától a tó felé még nehány kisebb halom látszik, ezeket erdő borítja s lábuknál keleten a
hosszú útról (Tót-Vázsony alól) jött Egervíz, nyugatról pedig a tapolcai szép melegforrás
langyos vize ömlik a Balatonba. Ezek mögött a dombok mögött sötétlik a Badacsony, a tó fölé
332 m magasan emelve fel szikla-koszorús csonkakapuját.
(Legmagasabb pontja a tenger színe felett 438 m, míg a tó víztűkre csak 106 m magas). Eppen
a romok mögött bukkan elő a csodálatosan meredek és csúcsos Gulács teteje. (393 m a t. sz.
f.) Balról a kép szélén a Szt. György-hegy (415 m a t. sz. f.) fogja el a ki-látást a csak részben
látható kis Csobánc (370 m a t. sz. f.) elől. Végül pedig Csobánc és Szigliget közt kéklenek
azok a szintén bazalthegyek, melyek a fentebb említett kővágóőrsi medencét észak felől
elzárják.
Gulács párja a Tóti-hegy, a Csobáncé a Halyagos. Tapolcától északra áll a szép szabályos
Haláp (361 m a t. sz. f.) mellette nyugatra a kisebb Véndög. Jóval északabbra ezektől, messze
egymástól szétszórva találunk még ilyen bazaltkúpokat, úgy mint a sümegi várhegy, a Somlyó,
a Ságh és a Kissomlyó s noha ezek ugyanahhoz a geológiai vidékhez tartoznak, mint az
előbbiek, nem vesznek már részt a tájképeknek abban n változatosságában, melyet a
Badacsony vidéke bármely pontról nyújt. Fel kell emlitenem még, hogy a bazalt-vulkánok
legnagyobbjai, a Kabhegy és az Agártető már nem oly csodálatos, tájképileg eluraló formájuak,
mint a kisebbek, amelyeket az előbb felsoroltam. Ezek más felépítésű magaslatokra
tálmaszkodnak. A Kabhegy majesztikus formáit úgy, mint az Agártetőt, sűrű erdő takarja s
hatalmas területű talapzatuk észrevehetetlenül olvad bele a környező dombvidékbe.
A Badacsony és a hozzá hasonló Szt.-György, Csobánc és a Haláp (úgyszintén a távolabbi
Somlyó, Ságh és Sümegh) alakja csonkakúp. Egy bizonyos magasságig lankás oldaluk kitűnő
talajt nyújt a szölömiveléshez, ezen a magasságon túl azután majdnem függőleges
bazaltsziklák merednek fel, gyakran oszloposan elválva, mint például a Szent. Györgyön. A
hegytetö azután mindegyiken lapos kis fennsík, melyen erdő (Badacsony) legelő (Szt.-György)
esetleg egy várrom (Csobánc) kap nehezen hozzáférhető helyet. A széles piedesztál, melyen a
bazaltoszlopok nyugszanak, pontusi agyagból és homokból van a parti hegyeknél s ennek az
agyagnak és homuknak a málladéka, keverve az elmáló bazalt lepergő murvájával, adja a
badacsonyi szőlők kitűnő termőtalaját. A Balatonpart legkedvesebb kiránduló helye Badacsony.
A terjedelmes hegyoldal be van hintve a pincék és nyaralók százaival, s a szem mindenfelé a
legpompásabban művelt, gondosan fenntartott szőlők üde zöldjén pihen. Egy séta fel a
hegytetőre pedig örökre felejthetetlen lesz a természetbarát előtt.
Az út egy vízmosás mentén nyaralók közt visz fel, amellett a ház mellett, melyben Kisfaludy
Sándor töltötte élete legszebb napjait. Nemsokára elmaradnak a szőlők és a sziklák lábánál
meghúzódó erdőbe ér az út. A sziklák alját óriási kőfolyások takarják, köröskörül, nehezen
hozzáférhetővé tevén a függőleges bazalt-falakat. Egy kis résen felvezetett természetes és
mesterséges mohos lépcsőn át jutunk a sziklák fölé és itt megnyílik a kilátás. A sziklapárkány
szédítő meredeksége felett, a legszebb helyen áll egy hatalmas kőkereszt, melyhez szédülő
fejjel kapaszkodik a meredek szélére kilépni nem rettegő utas. Óriási látkör, bámulatos
változatossággal tárul szemeink elé. A szél játékával és a felhők árnyékával tarkázott Balaton
óriási tükre és az azt koszorúzó alacsony partok felett nagy területekre nyílik kilátás. A csillogó
mocsaras berkekből Fonyód Vezuv-alakú hegye van szemben; tőle keletre mint új sziget, a
tompa Boglári várhegy s a messze horizonon Tihany bércei játszanak. Ez a három hegy,
Fonyód, Boglár és Tihany annyiban egyeznek a badacsonyi hegyekkel, hogy ezeknek főzömét
is a pontuszi agyag és homok rétegei képezik, de tetejüket nem bazalt, hanem csak bazalttufa,
megkeményedett vulkáni hamu, vagy a sárvulkánok sziklává törnörült iszapja takarja, s így nem
is látható rajtuk az a festői sziklacsoportosulás, mint például a Badacsonyon vagy a Szt.
Györgyön. A Badacsony kerek platóját a legfantasztikusabb sziklacsoportok szegélyezik. Az
úgynevezett Vaskapunál bámulva áll meg a sétáló, hogy nem emberi kéz rakta-e azokat a
kőkolosszusokat tornyokká, falakká, gúlákká? A Szt.-Györgyön meg az oszlopos elválású
bazalt, mint egy brogdignaci orgona mered a zöld agyag-chorus fölé.
Délfelé egy darabon nagy csorbaszerüleg lesüllyedt párkányát a nép óriási karosszékhez
hasonlítja.
Más jellegű a Gulács kúpja. Ezt alig lehet megmászni: a bazalt mállott, omlós az oldalán,
kicsúszik a láb alatt s tetején, ahol valószínűleg ugyan kevés ember járt, nem igen volna hely
egy kunyhó felépítésére. Hanem a kilátás innen is felséges. A lapályt, melyből a hegyek
emelkednek ki, szépen kockázzák az árkok és utak mentén ültetett jegenyék s a végtelennek
látszó rétség oázisai, a kedves falvak egy-egy vulkán tövéhez húzódva. Úgy a szigligeti öböl,
mint az Északi part valamennyi széltől védett helyén sűrű nádas, a balatoni ember "bozót"-ja
takarja a partot, nem lehet miatta a valóságos partvonalat megállapítani. A nádas-bozóton kívül
a vizet hínár- és csuhuszszigetek borítják s csak mikor a mélységmérő három métert mutat,
akkor lesz tiszta a tó színe, itt közlekednek a hajók, itt dolgozhatnak a halászok. A déli
tagozatlan parton sehol sincs nádas, az északi szél erős hullámverése, a folytonos homoktúrás
kipusztítja azt, s amit ezek nem képesek kiirtani, kiirtja azt a jég. A tó jegét, mikor feltöri a szél,
rendesen mind a déli partra hajtja, uralkodó lévén az északnyugati, sokszor orkánná erősödő
légáramlat, a fürdőközönség kellemetlen ellensége. A kivert jég feltúrja a tavaly képződött
partalakulásokat, s magas torlaszokban borítja a homokpartot. Az északi part az ilyen
jéginvázió elől rendesen megmenekült, ritkaság, hogy olyan erőre tegyen szert a déli szél, hogy
feltörje a jeget. Részben emiatt az uralkodó szél miatt, részben a partok különböző alakulása
miatt egészen más a somogyi rész jellege, mint a zalaié. A zalai parton hirtelen mélyed a tó 1-2
m mélységre, azután a fenék nagyon lankás. A déli parton messze be kell menni a
fürdőzőknek, hogy kellő mélységű vizet kapjanak, de azután annál hirtelenebb megy le a 4-4,5
m legnagyobb mélységre. Egyedül a tihanyi szorulatban, Szántód és a tihanyi rév között van
egy mély gödör, 11 m legnagyobb mélységgel. Hiába keressük azokat a régi tankönyvek által
hirdetett 40-45 méteres mélységeket, nincsenek azok sehol a mi szép Balatonunkon. Az északi
parton a tó feneke iszapos, a délin homokos és ez a homok a parton szép recent formációk
készülésére alkalmas: az öblöket elzárja a hullám-hajtotta homok gátakkal (Nehrung), amik
mögött álló mocsárok, tőzeglápok, berkek keletkeznek S a hajdani öblökben dús part
kiegyenesedik. A homokgátakról a tó alacsony vízállásánál a homokot a szál dunnák-buckák
alakjában szállítja befelé a szárazra s így a nagy elzárt régi öblök előtt lassankint egy széles
homokgát képződik. Ezen megy a Déli-vasút vonala Faluszemestől egészen Balatonkeresztúrig.
Az északi, zalai partokon ilyen képződményeknek csak éppen nyomait látjuk, nem
alkalmas erre sem a partot képző anyag, sem a szél járása.
A rendkívül kies Szigligeti-öböl veszi fel a Balatont tápláló patakok egyik legjelentősebb csoport
ját; nyolc nagy árkon folyik itt a víz, a nyolc közül négy mindig telve van; a Szigliget lábait mosó
Tapolca, az Ederics mellett lehúzódó Lesence, melytől három falu is előnevet vett fel (Istvánd,
Tomaj és Németfalu), a vele többszörösen összekötött Világos-patak és a nagy messziről, a
nyirádi erdőből jövő Víszlói ér. Ha ezekhez hozzászámítjuk még az Eger vizét, úgy ezen a
vidéken a Balatonba folyó állandó vízfolyások vízmennységének mintegy harmadrészét látjuk
összegyűlni. Az összes vízfolyások legnagyobb része a fenéki híd alatt jön be a Kis-Balaton
nádasaiból. Ez a kis ősmocsár, melyen alig lehet másutt ladikkal járni, mint a Zala
mesterségesen fenntartott medrében, felveszi a Zalát, a Hévvizet, a Somogy-Zala közötti
határárkot és a Csölömpes árkot. Mikor a Zala nagy, ezen az egy nyíláson, a fenéki híd alatt
több víz jön be a tóba, mint a Balaton Összes patakjain. Meglehetős mennyiség jön be, ugyanis
Tihany és Balaton észak-keleti csúcsa közt, a veszprémi plató völgy-hasadékain át, mert itt
valami 10 patak tőr elő a szurdokokból; de Összesen sem hoznak annyit, mint a Hévvíz
egyedül. Általában kevés az a víz, amit évenkint a Balaton az állandó vízfolyásokból felvesz, de
még kevesebb az, amit egyetlen lefolyása, a csatornázott Sió levezet. A beléömlött vizek
legnagyobb része párolgás útján távozik a tóból, amit az is bizonyít, hogy a vize több oldott sót
tartalmaz, mint amennyi a patakok vizében lehet.
De nézzük a Balatont vihar után. Csak messze a horizonton látszik még fel-felpislantani egy
távoli villám visszfénye: a szél elült, de a tó még háborog. A terjedelmes víztömeg molekuláiban
még benne van az a mozgáserély, amit a vihartól kölcsönzött, s míg ez az egyenkint partra
gördülő hullámok súrlódásában el nem vész, addig nem nyugszik meg a tó színe. És napnyugta
után, míg a verandán üldögélve, a vihar után felüdült levegőt élvezi az egész napi forróságtól
eltikkadt nyaraló, csodálattal hallja, hogy bár a hegyoldalon, a villák közt egy falevél sem
mozdul a hűvös esti légben, míg a Badacsony oldalán teljes szélcsend honol, addig lenn a tó
zúg s a felkelő hold aranyhídján látszik, hogy erősen hullámzik.
Azok, akik nem látva saját szemükkel a tüneményt, csak a laikusok híradásai után ítéltek, azt
mondták erre a tüneményre, hogy ilyenkor a Balaton fenekén a vulkáni működés utolsó
tüneteiként nagy gázkitörések (endogén orkánok) zavarják fel a vizet. Pedig nem más ez, mint
a ritmusos mozgásba hozott vízmolekulák továbbvaló rezgése, a kimozdító ok megszűnése
után is.
Még különösebb a tünemény, ha a tavon szél támad, míg a hegyoldalon teljes a szélcsend.
Ilyenkor is meggyőződhetünk a gázkitörések mesevoltáról, amint lesétálunk a partra vagy
néhány kilométerre beevezünk; okvetlen megtaláljuk a szelet.
A Balaton-mellék vulkán-világa régen kialudt. A hegyek tetején kiömlött láva azóta
kemény kővé, bazalttá merevedett, a távolabb vidékeken kitört sárvulkánok, a messze elhullt
bombákkal tarkázott hamu kővé keményedett. Tihanyban több mint száz szökő-melegforrás
(geyzir) borította gőzfelhőbe a vidéket: azoknak csak kihűlt, megmerevedett mésztufa
kráterkúpjaik vannak meg. Nem maradt az egészből semmi más, mint a Hévvíz és Tapolca
kedves melegforrásai.
De a nagy forradalmak nyomai nem tűntek még el, emlékül állnak még a Badacsony és
Szt. György sziklái. Fonyód hegyén már alig van nyoma egy-egy hentergő darabban a hajdan
fedező tufának, Tihany egyik meredek oldala a múlt években zuhant alá a Balatonba. Amint
Szigliget falai leomlottak, sok ezredév multán majd leperegnek a vulkánok bazaltsziklái is és a
védelem nélkül hagyott agyag-alapzatnak az elvonuló viharok és záporok megássák a sírját, de
velük együtt a szép Balatonnak is, mert a sikér medencét talán már nehány ezredév multán
betölti a belehozott vízi és levegőbeli hordalék. A gyárkémények bűzös füstje néha megüli a
látóhatárt, az ég komor, barnásszínű lesz, nem hallik más fel, csak az a folytonos, szünet
nélküli moraj, a mozgolódó embertömeg életének jele, míg a nagy távolság, a homályos levegő
eltakarják a részleteket, nem látni, nem hallani semmit azokból a drámákból és tragédiákból,
amik az emberi építmények falai közt szünetlen sorban folynak le s a nyüzsgő élet
szemlélésében elfáradt szem örömmel pihen meg a budai hegyek erdőborította ormain, ahol a
tiszta levegő és az ég azúrja nyugalommal látszik kecsegtetni a város zűrzavarában, porában
és zajában kimerült idegzetet.


(Irodalom: Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtára)


(Cholnoky Jenő (1870 – 1950): földrajztudós, egyetemi tanár. A földrajztudomány egyik
legkiválóbb alakja Veszprémben született. 1894-től a tudományegyetem földrajzi intézetében
dolgozott. Részt vett a Balaton kutatásában.)

Találatok: 2844
DMC Firewall is a Joomla Security extension!