Eötvös Károly - Balatoni Utazás

 

EÖTVÖS KÁROLY

BALATONI UTAZÁS

A VILÁG LEGSZEBB VIDÉKE

(RÉSZLET)

„Jó délesti idő volt már, mikor a szentmihályhegyi juhász elvégezte a maga meséit.
Ajánlottuk isten oltalmába, s megindultunk Szigliget felé.
Mikor Meszes-Györök irányába értünk, ahol az út északra fordul: a nap már nyugodni
készült. Sugarait még teljes erővel ontá az előttünk elterülő tájra, de a sugarak már sárgulni és
piroslani kezdtek. S a pirosló sugarak fényénél felnyílt előttem egy tájkép, amelyhez hasonlót
még lángész nem alkotott. De nem is álmodott.
A szigligeti öböl mosolyog előttem. Legnagyobb öble a Balatonnak. Badacsony
félszigetként dől rá a Balatonra. Napkelet felé, ahol megálltam a meszes-györöki fokon, egy
helyütt Badacsony zárja el a messzelátást. Bal felől nyúlik be a szigligeti öböl messze mélyen,
fél mérföldnyi távolságra.
Az öbölre völgy nyílik. A Lesence és Tapolca patakok völgye. Amaz az öböl közepén,
emez Szigliget mellett ömleszti malomhajtó, dalteremtő vizeit a Balatonba. Mögöttem egy
fekete hegylánc, föl egyenesen észak felé, Sümeg felé, az uzsai völgy felé. Ez a Feketehegy és
Sárkányerdő. Oldala tele falvakkal, a falvak közt csárdák, puszták, tanyaépületek, malmok
fehérlenek. E hegylánc a Lesence-völgy és szigligeti öböl napnyugati oldala. Fönt északon a
Haláp hegye zárja el a látást. A föld alatti örök tüzek alkották meg ezt a hegyet is. E hegy is
kúp, mint testvérei, mintha ez is egyedül állana a síkon. De csúcsa egyenesre van lemetszve,
mintha isten keze ollóval nyeste volna egyenesre. Több testvére nincs ezen a vidéken.
Egyetlen ikertestvére messze szakadt tőle, a Kemenesaljára. Ez a Ság hegye, de ide most nem
látszik.A Lesence-völgynek és szigligeti öbölnek nyugati oldala leírhatatlan. Száz költőnek száz
dala se tudja szépségeit elszámlálni. Hacsak festő és szobrász nem jön segítségére. És még
az se elég. Lélek kell ide, mely érezni tud és rajongani, s minden ízében magyar. (…)
Előttem Szigliget erdős csúcsai. Kisded csúcsok. De egyik fölött ott áll a régi vár romja,
tört falak, omló tornyok, záratlan folyosók tömkelege. Úgy áll ott a várrom, mint öreg király fején
korhadt koronája. Ajtónak, ablaknak nyílásán áttör a nap fénye, s az a fény a távolból mintha
drágaköve volna a koronának.Hejh, Szigliget omló vára, te sok kötelességet mulasztottál! A
török téged nem bántott, a németet te nem bántottad. Nemzetünk nagy harcaiban nincs
szereped. Pedig uradnak Zalában és Somogyban kétszáznyolc városa és faluja volt, de te azért
békén éltél mindenkivel. A nemzet nagyjainak ott kell lenniök a nemzet minden küzdelmében.
Csatát, börtönt, hóhérpallost nem szabad kerülniök. De nem szabad a békés idők áldozatát se.
Mit nyertél nyugalmaddal, gyávaságoddal, bölcsességeddel, Szigliget vára? Kétszázhuszonhat
év előtt rád szállott az istenek haragja, s villámai szétszórták büszke tornyaidat. Urad is elmúlt
nyomtalan. Fiága kihalt, leányágai elszéledtek, elszegényedtek, magad romvár: idegen kézre
kerültél, s az egykor hatalmas Lengyeltóthy nemzetségnek se híre, se hamva. A múltban se
volt, míg élt – hogy lehetne most, amikor már rég porrá vált!
Szigliget mögött a gulácsi és tóti hegycsúcsokon rezeg még az esti napsugár. Puszták,
kopárak, legelőnek is soványak, se szőlő, se erdő, se hajlék oldalukon. De alkatuk csodálatos;
egészen olyan, mint az egyiptomi piramisé. Kotlóstyúk mellett csirkéi: úgy állnak az öreg
Badacsony mellett ez ifjú sziklakúpok. (…)
Mire a Kutyafarka csárdához értünk, olyan éhes és fáradt voltam, mint a farkas. Ez a
csárda az öböl északnyugati sarkánál van, közel Edericshez. Az út itt háromfelé ágazik. Az
egyik, amelyen mi jöttünk. A másik fölmegy északnak, egyenesen Tapolca felé.
A harmadik keletnek, Szigligetre. Ez utolsó egyenes, mint a nyíl; a végén a vár omladékai
meredeznek az ég felé, mintha holtan fekvő óriás tartaná magasra csontkarjait.
A csárdának más neve is van, nemcsak Kutyafarka. A másik neve a földrajzban és a hivatalos
iratokban szerepel. Én csak ezen a néven ismerem.
Megálltam a csárda előtt, s elnéztem Szigliget felé. Repültem volna oda, de lábaim
mintha ólomból lettek volna. Fáradt voltam, Jó egyórányi időbe került volna Szigligetig
gyalogolni. A nap már lenyugodott. A Sárkányerdő sötét árnyai már ráfeküdtek a csárdára, a
völgyre, a suhogó nádasra, az öböl sík vizére. Öreg este lett volna, mire Szigligetre érünk. Kis
faluban öreg estén senki sincs már ébren nyári munkaidő közepén. Éjjeli tanyára, ennivalóra
alig tudtunk volna szert tenni. Itt kel-lett az éjszakát tölteni a csárdánál. (…)
Sok ragyogó tájszépsége van a Balaton környékének. Magam se vizsgáltam meg
valamennyit. Az ábrándos, tündéri és csodálatos gyönyörűségek képeit magam se szemléltem
végig. Fiatal szív, rajongó lélek és egész élet kellene ahhoz. Mindez most már elszállt tőlem.
De voltam Badacsony tetején, Tihanynak Csúcshegye ormán s Balatonszemes fövenyes
partjának legmagasabb dombján, ahonnan ellátni az egész Balaton fölött Veszprémen,
Somogyon és Zalán keresztül a kenesei partoktól a fenéki partig. Mindent látni erről a három
pontról. De óriássá terebélyesül a tájék, s ködössé és mérhetetlenné válnak szépségei.
Megterheli, s lankadttá teszi a lelket. A gyönyörűség is csak mértékkel nyújt tökéletes élvezetet.
Nagy festőművész se tudná, mit csináljon e három ponttal. (…) Csodálatos tájképi szépség
például a Lesence völgye, különösen két állópontról. Az egyik pont ott van, ahol a Keszthelyről
napkelet felé vezető út Balatongyörök mellett derékszögben északra fordul. Itt meg kell állani
minden ép szemű és ép lelkű emberi lénynek. 1854-ben láttam először ezt a képet. Agyam
szédült az első pillanatban, úgy elragadt a vidék művészi bája és fensége. Hátam mögött a
Sárkány-erdő a szentmihályhegyi remete kápolnájától föl Sümegig, de ezt e látópontról nem
látom. Hanem előttem a szigligeti mély öböl romokban andalgó egykor híres várával; szemközt
bezárja a látás határát a méltóságos Badacsony hegye, attól mindig észak felé s mindenütt a
látás határán a gulácsi és káptalantóti csúcsok és Csobánc várának hatalmas tömegű bérce,
amint dicső hagyományainak ragyogó fényéből felénk világol. A háttérben, a Lesence-völgy
északi végén szintén bezárul a kép, Dobos rengetegére alig pillanthatunk, szemünk, lelkünk,
minden érzésünk megakad Szent György hegyén, mely ott nyújtózik a látás határán, mint
óriássá nőtt hím oroszlán, s mögötte Haláp őskori tűzhányója szépen, simán, módosan, mint
nőstény oroszlán, aki bozontos hímjét hallgatag nézi, s közeléből nem távozik. E határok közt
középen a völgy folyóival, ereivel, patakjaival, csatornáival s ragyogó jegenyefasoraival –
szántók, mezők, hatalmas pázsitok, malmok, tanyák s a legelőkön nyüzsgő gulyák és
juhnyájak. A tornyok és falvak s hajlék díszítette szőlők a hegyek oldalán és lábain mindenütt a
látás határain, a ragyogó kép szélein. (…) Van másik látópont is, ahonnan szintén művészi
ábránd szüleményének, igazi tündérképnek látjuk Lesence völgyét. Ahol Köveskálláról
Tapolcára vezető utunkban elérjük Csobánc vára mögött a Bácsi-hegy hágóját: ott ez a pont. A
szigligeti öböl, Szigliget vára, az öreg Badacsony, a gulácsi és tóti csúcsok itt oldalt feküsznek
bal felől, Csobánc és Haláp szintén oldalt, de jobb felől, hanem Szent György hegye előttünk
fekszik, s büszkén és nyugodtan néz ránk viruló szőlővágóival s kopasz homlokával.
Badacsony és Somlyó mellett a harmadik egyenlő rangú tűzhányóalkotás, melyet nem fáraók,
nem zsarnok urak építettek hitvány hivalkodásból, hanem játszi kedvükből az ősvilág istenei.”

A SZIGLIGETI SZÚNYOGVESZEDELEM


„Ne féljen a nyájas olvasó. Szent fájdalmak sóhajtása, hazafi gerjedelmek harsogása,
költői borongás és mámorba ejtő szónoki buzgóság nem lesz e kis olvasmányban. Nem írok én
verset, ha tudnék se. Hanem azért ama fönséges nemzeti dalnak két első szava meglehetősen
ideillik. Ama dalról is megemlékezem kissé.
Ismerd meg tenhazádat!
Ez a címe is lehetne e kis csevegésnek. Sok bölcsesség van abban az igében. Mert a hazát
szeretni kell. Mindennél jobban és örökké. Ám aki hazáját igazán nem ismeri: igazán nem is
szeretheti. Már a régiek is tudták. „Ignoti nulla cupido.” Ami körülbelül azt jelenti magyarul: Hogy
szerethessem én azt a leányt halálig, akit nem ismerek? Hanem hát ne bölcselkedjünk sokat.
Kezdjük a dolgot egyenesen a közepén. Úgyse akarok mást, mint emlékezni, mesélni, a múltat
fölidézni.” (…)
1844-ben vagyunk, és jurátusok vagyunk, és Pozsonyban vagyunk, mivelhogy országgyűlés
van Pozsonyban, s ott van az országgyűlésen a tekintetes királyi tábla is. (…) Július közepén
volt az idő. Az országgyűlés elnapolta magát egy hónapra vagy hat hétre. A lutri végeztével
éppen arról tanácskoztak a jurátusok, hol és miként töltsék a szünetet? (…) A felső-tiszai
jurátusok...Túl-a-Dunát választották ki. Sohase látta közülük egy se. A tüneményes Balatont
csodás regéivel. (…) Oda menjünk! Ezeket lássuk! Ezekben van együtt a múltak dicsősége s a
jövendő nagysága, fénye, ragyogása!
Így beszéltek a felső-tiszai vármegyék jurátusai. Övék lett a diadal. Nagyot ittak is nyomban a
diadal örömére. El is határozták, hogy haladéktalanul indulnak. Mindjárt holnap ebéd után. (…)
No de már most hova menjenek? Csobáncra-e vagy Szigligetre? Mind a kettőre. Sőt még
Badacsonyra is. Hiszen szent föld ez mind, a nagy költő lantja által megénekelve, fölszentelve.
Hogy járulhatnának ők a nagy költő színe elé, ha az ő Helikonjának minden híres helyét előbb
meg nem látogatnák?
Amint a bácsi hegy hágójára értek, megnyílt előttük az Eger völgye a gulácsi és tóti
piramisokkal és Csobánc, Szentgyörgy és Badacsony komoly, méltóságos alakjaival. Van-e
ennél szelídebb és mégis szebb tája a világnak? A távolabbi határokban Haláp és Szigliget s
szemközt napnyugatnak Rezivár és Tátika sötét erdős hegyormai. Elbámultak. Szótlanul álltak,
mintha megmeredtek volna. Lakatos Miklós harsogó hangja volt felocsúdásuk első jele. –
Vegyük le kalapunkat, fiúk! Mintha templomban volnánk! Bizony szentegyház az, de
építőmestere maga volt az Isten. S nem goromba mérnökökkel, nem német pallérokkal s nem
részeg kőművesekkel dolgozott. Megmászták Csobánc várát, a világhős Gyulaffy László
sasfészkét, Gyulaffy Rózsa halálos szerelmének bús tanyáját. Körüljárták az omlott falakat,
körülnéztek a magasságból. Nyájőrző fiú magyarázgatta nekik a szépségeket. Íme, itt a Dobosrengeteg.
Ez megint az öreg Bakony. Pedig azt hitték már, elhagyták Veszprémnél, s nem is
látják többé. – Fönt északon, ég-föld határán a kék Somlyó hegye, oldalt tőle Kemenesalján a
Ság teteje. – Majd eljutnak odáig is. – Szent György hegye szépségeit tökéletesen belátták a
magasságból. – Megtalálták az utat is, ahonnan Rózsa vőlegénye, László úrfi előrenyargalt
haldokló menyasszonyához. Apostol Józsi magával hozta a nagy költő regéit. – Íme, itt roppant
meg László úrfi paripája, amint a nyúl előtte keresztülfutott az úton. – Íme, ott a szikla, ahol
huhogott a vészjósló bagoly!
Hát a harangszó?
Szomorúan hallott kongni
A várban egy harangot,
Mit jelent ez? Az erős szél
El-elkapta a hangot.
A vőlegény hallotta a harangszót, de a jurátusok már nem hallották. Nincs már torony Csobánc
várában, nem szól már ott a lélekharang. Csonka falak töredékei meredeznek a fényes vár
helyén. Kegyetlen német ádáz dühe összerombolt mindent: Éppen százharminc évvel előbb,
semmint a pozsonyi jurátusok ott jártak. Még a nevüket se írhatták föl a jurátusok az
összerombolt falakra. A vár tövében a gyulakeszi molnárnál volt bőséges lakomájuk. Innen
egyenesen mentek Szigligetre. Alig tíz kilométer az út odáig, de alkonyodni kezdett már, amikor
a faluba értek. Ott kellett hálni. De vendéglő nincs, vendégszoba nincs: Mit csináljanak?
Puteáni báró volt Szigliget ura. A híres, régi, dúsgazdag lengyeltóti Lengyel nemzetség egyik
örököse. Jókedvű férfiú, kényelmes úrilak, látogassuk meg! De erre bizony a jurátusok egy
része rá nem állt. Egy nap már pihenni is kellene. Hátha megint éjszakázni, mulatni kell. Négy
nap óta hegyen-völgyön lakodalom. Legyen már böjt is egyszer. Oláh Dani is így okoskodott
Lakatos Miklóssal. Még ketten csatlakoztak hozzájuk. Hárman meglátogatták az uraságot, s ott
is maradtak nála.
Szigligeten szegény jobbágyemberek laknak. A négy jurátus egyik jobb alakú parasztházhoz
szállt be. – Jó estét, gazduram! Jurátusok vagyunk, országot járunk, megesteledtünk,
mindenünk van, csak éjszakai szállást kérünk.
– Szívesen adok, ifjú urak. De ma nagy meszelés volt a háznál, be se tudunk a szobába
rakodni. De nem is ajánlom ám az újonnan meszelt szobát, az ember csömört kap tőle. Hanem
van egy új juhaklom, ott el lehet éjszakázni.
Így is jól van. Zsúpszalmát a földre, pokrócot a szalmára, a jurátus heveredjék a pokrócra.
Alhatik ott, akár a paplanos ágyon. Hej-haj! Könnyű ezt mondani, könnyű ezt elgondolni. Ha
közel nem volna a Balaton és annak végtelen nádasa. Szent István napja felé járt az idő. A
szúnyog ekkor kel szárnyra seregesen. Annyi szám nincs a világon, amennyi szúnyog ekkor
támad elő. Rajonként jön. Úgy jön, mint a felhő. Éjjel nem is látni, csak a nótájukat hallani.
Vérszopó ilyenkor, mint a tigris.
A jurátus leteszi a fejét, s amint leteszi: nyomban el is alszik. De a szúnyognak jó orra van.
Megérzi az emberszagot három dűlőföld távolságból. Jobb szaglása van, mint a vizslának: Ott
ül egy őrszúnyog egy gyékényszál serkedező buzogányán. Fülel, szimatol, szemét-orrát
megtörli, s egyszer csak azt mondja társainak:
– Bajtársak! Szagot érzek, pozsonyi jurátus szagot. Szedjétek össze az ezredeket,
hadtesteket!
Ne neked, jurátus!
Jött a szúnyogtábor. Nagyobb, mint Attiláé, veszedelmesebb, mint Dzsingisz káné. A jurátus
egyszer csak arra ébredt föl, hogy rászakadt a juhakol teteje.
Pedig dehogy az szakadt rá. Hanem megrohanta Dzsingisz kán szúnyoghadserege. Iszonyú
csatazajjal, vérszívó lándzsafegyverekkel. S meg nem véd ellenük se nyugodt vér, se harag, se
puska, se ágyú. De semmiféle ruha se. Hiába takarják be arcukat, kezüket zsebkendővel.
Hiába hadonásznak, rugdalóznak, kapálóznak. Még a káromkodás se segít. Vasvértezet,
bagariabőr köpönyeg vagy bakonyi szűr; csak ez a három segítene. De minden megvan, csak
éppen ez a három készség hiányzik.
Bizony, fiúk, föl kell nekünk kelnünk, szabadba kimennünk, pipára gyújtanunk. Alvásnak,
éjszakai nyugalomnak ma már vége. A Balaton is aludt. Gyönyörű, sima felszínén
végigragyogott a telehold. Velence, Nápoly büszke az ő tengeri holdfényére. Száz meg száz
festett képen dicsekszik vele. Boldogtalan talián, jer csak a Balatonra, ott nézd meg a csöndes
nyári felhőtlen éjjel a holdvilágot. Azután merj pisszenni, ha tudsz!
Nem aludtak a jurátusok, de azért nem bánták meg ezt az éjszakát. Hiszen a teremtés
remekében találtak gyönyörűséget. Ezért úgyis ébren kellett volna tölteniük egy éjszakát.
Kimentek a partra, s ábrándozó beszélgetésben, költőálmodozásban töltötték el az időt. Hanem
pipára gyújtott valamennyi, s csinált maga körül akkora füstöt, hogy túl a somogyi parton is
fölébredt rá a fonyódi Nagyberek kanásza, s el nem tudta gondolni, hogy mi van ott túl a vízen,
Szigliget táján. Meszet égetnek-e, ökröt sütnek-e, vagy meggyulladt a Bakony-erdő, noha most
még csak a füstje látszik?”

(Irodalom: Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtára)

(Eötvös Károly /1842-1916/ író, újságíró, ügyvéd, politikus. Kiemelkedő alkotása az Utazás a
Balaton körül. E munkában jelentős kultúrtörténeti, és néprajzi kincsekkel gazdagította az
utókort.)

Találatok: 2873
DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd