Kisfaludy Sándor - Szigliget (Második ének)

 

Kisfaludy Sándor
(1772–1846)

 

Szigliget
(1833)

 

 

Második ének

1.
Siralmasan kong a harang
Szigligetvár tornyában;
Halva fekszik Szentgyörgyi Pál
Őseinek várában.
Nagy fekete zászló lobog
A vár minden szögletén,
S hirdeti a nagy bút, mély gyászt
A vár sajnos esetén.
„Nyugoszsza őt a teremtő,
Kinek földön képe volt ő!
Jámbor, igaz , bölcs és jó!”
Ez felőle a köz szó.

2.
Temetésre gyülekezik
A nép minden oldalról,
Lovag, gyalog, nemes és pór,
Folyton jobbról és balról.
Somogy felől Zala felé.
Közel s távolb jöttében,
Számtalan sok csónak úszkál
A Balaton tükrében.
A Bakonyból, Sümegh felől,
Lóháton, egy kereszt elől,
A püspök, halk léptekkel,
Jön egy setét sereggel.

3.
Amott, Szentgyörgyhegy aljában,
A földből felduvadva,
Nagy porfelleg gomolyodik,
S nőttön nőve s dagadva,
Szigligetnek nyomakodik;
S mint mikoron villámlik,
A por fakó fellegében
Néha szintúgy csillámlik.
S most a port elhordván a szél,
Kitűnik a fényes aczél,
S kifejlenek önmagok,
A paripák s lovagok.

4.
Gábor úrfi a vitézei
Fejlenek ki a porból,
RÉg vártak, s visszatérők
A vérharczos táborból.
A szomorú hír Tapolczán
Ment elejbe Gábornak
És siet most, elintézni
Megtartését a tornak.
S nyargal, szágúld fájdalmával
S Ilkát látni hő vágyával
Őseinek várába,
Most már tulajdonába.

5.
S felér, majdnem szakadtával
Szeretett harczlovának,
S karjába dűl bátyja felett siránkozó
Ilkának.
Páé úr soha nem mutatván
Oly haragot éltében,
A milyen most mutatkozik
A halottnak képében.
Gábor okát tudakolja;
S mivel épen nem titkolja,
Ki annak volt tanúja;
Ég haragja és búja.

6.
S imígy kiált fájdalmában:
„Esküszöm az Istenre!
Ezen jámbor holt tetemre,
Égre, földre, mindenre!
Hogy megtorlom ezt a halált.
Ezt semmi ne mentse ki.
Egyikünknek meg kell halni:
Vagy nekem, vagy őneki.”
A végre menvén nagy pompával, s
számtalan szem síralmával
A temetés, és a tor,
Gábor imígy szól akkor:

7.
„A jámbornak és nemesnek,
Ki díszt szerző lakosa
Volt e várnak s e vidéknek,
Hogy Dersfy lőn gyilkosa,
Tudjátok hát, jó szomszédim!
Meg vagyok én gyakázva,
Szóval, tettel, sőt vérrel is
Szemétig lealázva.
Nem volnék én magyar nemes,
Emberlétre sem érdemes,
Ha tűrném ezt békével,
S nem mosnám le vérével.

8.
Előttetek azért újra
Esküszöm én Istenre!
És a mi szent égben s földön,
Esküszöm én mindenre!
Hogy véresen megboszúlom
Öreg bátyám halálat;
A hogy a gyilkos s engem élni
A nap nem sokáig lát.
Megbosszúlom sérelmemet, s hírbe
hozott jegyesemet.
S míg itél a vértörvény,
Távol tőlem öröm s kény!

9.
Nem bízom én sérelmemet
Kétes törvény útjára;
Nem a késedelmes bíró
Száraz, hideg agyára.
Keljen velem viadalra,
Élet s halálkoczkára;
S ítéljen s szent igazság,
egész világ láttára.
Egy koporsó várja lészen
Azt, ki halál fia lészen,
A viadal vérhelyén.
Egyik meghal: ő vagy én.

10.
A tett helye légyen helye
A halálos tusának
Az ég alatt. Világ lássa
Estét a vérkoczkának
A viadal határnapja
Kisasszonynap koránya.
Erre kiki hivatalos,
Ki azt látni kívánja.
Az ítélet megtörténvén,
Haljon bár ő, haljak bár én, e várban
vagy ismét tor,
Vagy menyegző lesz akkor.

11.
S ha gyáván e vérviadalt
Tőlem el nem fogadja:
Hát bosszúm őt, mint egy zsiványt
S gyilkost ott s úgy támadja,
Hol, mint s mikor, hely mód s idő
Vérbosszúmnak szolgáland,
S ennek égő éhe, szomja
Elégedést találand.
Ezen erős tökélletem
S vértusára idézetem
Adni néki tudtára,
Ki vállalja magára?”

12.
„Valamennyen! (így kiáltanak)
Akár legitt felülünk.”
„Kettő kell csak, (szólal Rezy)
Válaszsz kettőt közülünk.”
Kettő kell csak (mond Szentgyörgyi)
Két tanú s véd ügyemben.
Menjetek hát Sárkány s Rezy!
Hívjátok ki nevemben.
Üljetek fel holnap lóra,
Mondjátok meg szóról-szóra,
Miket tőlem hallátok.
Bosszúm szomjan vár rátok.”

13.
Megviszik hát Sárkány s Rezy
Szentgyörgyinek szavait,
Híven, minthaTihany adná
Vissza hallott hangjait.
A vérbosszú követsége
Dersfy meg nem retenti:
S nemcsak hogy nem vétkes tettét,
Sem személyét nem menti;
Hanem inkább büszkeséggel
A gúnyolódó elmésséggel
Így válaszol sértőleg,
Sőt szinte megvetőleg:

14.
„Nem, mivel Szentgyörgyi vádol,
Válaszolok tinéktek;
Hanem mivel követeknek
Válaszra van szükségtek.
Tréfa hinni, hogy egy lökés, nem
ártható tyúkoknak,
Véget tudott volna vetni
Egy nagy nemű bajnoknak.
Nem vagyok én öklös Botond,
Kit a rege oly hősnek mond,
Hogy egy bajnok löktével
Érczkaput tört öklével.

15.
Lökésem még árnyéka sem
Az oly nyájas dobásnak,
Melylyel magyar szerelmesink
Kedveskednek egymásnak.
Hogy Ilka megtetszett nekem,
Ki vethet rá tilalmat?
Engem sértni, ki adhatott
Vén őrének hatalmat?
Nagy mérgének fuvallata
Igen könnyen elolthata
Egy lámpást, mely akkor ott
Már csak alig pislogott.

16.
Azonba' csak magam előtt
Mentem én így magamat;
Szentgyörgyire nézve nem is
Vesztegetem magamat.
A mit mondék, mondva légyen,
Doha vissza nem veszem;
Hanem inkább a mondotthoz
Hozzá még azt is teszem:
Adósom ő köszönettel,
Mert megáldám Szigligettel.
S kötelesem mátkája,
Mert – fényt hoztam reája.

17.
Messze hátra még a magyar!
Ki megülvén fészkében.
Nem lát s tanúl szebbet, jobbat
Szebb s jobb külföld körében.
Egy hazát s nőt esmer, szeret,
Félt s bálványoz szívében,
S büszkén megvet mindent, a mi
Embert emel becsében.
A magyar itt csak vadság;
Féktelenség a vadság; féktelenség a
szabadság;
Nemzetiség durvaság;
Vitézség vérszomjasság.

18.
Bajvívást elfogadom:
Hogy ne tartson gyávának;
A bajvívásban leckét adjak
Somogynak és Zalának.
A koporsót jól gondolta:
Ágyat készít magának;
S a szép Ilkát visszahagyja
Nékem, vágy- s bajtársának.
Szentgyörgyinek ezt felelem.
S minthogy hozzá menetelem
Nem segít mátkához,
Csak készüljön – torához.”

19.
„Mint követek kihallgatánk
(Úgymond Rezy) tégedet;
És megvisszük szóról szóra
Híven üzenetedet.
Mint követek másnak képét,
Nem magunkét viseljük;
Azért, ámbár csak mint epét,
Rágalmidat lenyeljük:
De tudd meg, hogy nemzetünket,
Hazánkat s legfőbb kincsünket
Bűntelen nem tapodád,
S hogy ez átkot vonand rád.

20.
Gúny s rágalom rossz mesterek,
Nem bizalmat élesztők;
S mindig inkább ellenkezést,
Mint vonzalmat gerjesztők.
Példa után sikert látva
Szokott a nép gerjedni.
Az új szebb s jobb példa által
Szeret s tud csak terjedni.
Gúny s rágalom kétélű kés;
Magán esik nagyobb sértés
Többnyire, ki azzal él.
Kétfelé metsz a két él.

21.
Egyet még nem titkolhatok,
A mi engem igen nyom;
A Somogynak, Zalának szánt
Leczkédről kell szólanom:
Minden harcznak sorsa kétes;
Hagyd azt testamentomban:
Mert ha tán nem járna tetted
Reményeddel egy nyomban:
Somogy, Zala sajnálhatnák,
Ha azt meg nem tanulhatnák.
Légy hát leczkéd mestere,
És szavadnak embere.

22.
Gúnyt, mint látod, nem mesterség,
Gúnynyal visszafizetni;
Nemesb erkölcs azt, ha rákél,
Némasággal büntetni.
Ezt tőlem nem mint követtől
Legyen mondva sértésül;
Mint Zalának egyik fia
adom azt csak értésül.
Légy boldog, míg kél a harcznak.
Elválik majd, kinek kell pap?
Kinek lelke áldozik?
Világ kinek változik?”

23.
Dersfynek az olasz földön,
Kedve lévén s alkalma:
A bajvívás mesterségét,
Igen nagy volt szorgalma,
Szabály szerint megtanulni.
Értvén tehát fortélyit,
Bátor vala nem rettegni
A viadal veszélyit.
„A követség tárgyát veszti:
Én kiadám magamat;
Vigyétek meg szavamat.”

24.
Odahagyván Kapost s Dersfyt,
A két követ visszatér;
S elbeszélvén a vett választ,
Szentgyörgyiben forr a vér.
„Magyaroknak szent Istene!
Tiéd (úgymond) életem.
Bosszuld meg most karom által
Sértett hazám s nemzetem!
S csúffá gúnyolt jegyesemet!
Győzzön a jog oltalma!
Szent igazság hatalma!”

Találatok: 1838
DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd