Kisfaludy Sándor - Szigliget (Harmadik ének)

 

Kisfaludy Sándor
(1772–1846)

 

Szigliget
(1833)

 

Harmadik ének

1.
A borús nap kormos éje
Már szürkülni kezd vala.
Somogy felől szépen pirúl
Kisasszonynap hajnala.
Ily szép hajnal pirúlt akkor
Ilkának szép arcain,
Mikor Gábor első csókja
Égett a szűz ajkain.
E rózsák elhervadának
Sanyarának bús gondjának,
Hogy a boldog jövendő
Ma tán sírba dőlendő.

2.
Mint csak nem rég temetésre,
A nép minden oldalról,
Lovag, gyalog, nemes és pór,
Tódult jobbról és balról;
Szintúgy most is. Sőt a hírre,
Hogy bajvívás koczkája
Lesz az ügynek önválasztott
Megítélő bírája,
Most még több nép gyülekezik:
Mint mikoron fejét veszik
Egy czégéres vétkesnek,
Több oldalról jelesnek

3.
Valaki csak okát tudja
E halálos vitának,
Egy sincsen, ki a győzelmet
Gábor úrfi karjának
Teljes szívből ne kívánná,
S különösen Ilkának
A szép s jónak, s a szegények
Kegyes barátnéjának.
Magok is somogyiak,
Mint jólelkű hazafiak,
Ellenei Dersfynek,
S ledér, pajkos tettinek.

4.
Kivévén csak néhány nemest,
Születésre csak nemest,
De minden más tulajdona
Megvetésre érdemest,
Kinek minden emberségök
Torokban ül s bendőben,
Milyek voltak, vannak lesznek
Minden helyben s időben:
Ezek Dersfy dícsérői,
S most a harczra kísérői;
De csak addig hívei,
Míg tartják borszeszei.

5.
Ott, a hol tért a természet
Maga nyitott a végett, hogy Szigliget
és Badacsony,
Mint bájló tájszépséget, egymást
lássa mind a napnak
Égő arany tüzében,
Mind holdnak ábrándszülő
Kétes ezüst fényében;
Hol ma is egy kápolnának
Romléki az onokának
Elméjét elbúsítják
S hajdankorba szállítják:

6.
Ott van a hely elkészítve
A halálos tusára,
A korlátokkal bekerítve
A nép elgátlására.
Egy fekete zászló lobog
A veszélyes ajtónál,
Jeléül, hogy kettő közűl
Egyik ott ma sírba száll.
S egy koporsó, öble-tátva,
Halál szerrel jól ellátva,
Ágyként várja a zsellért,
Ki fizetend halál-bért.

7.
Egy asztalon kard s buzogány,
És korsókban víz és bor,
Szomjat oltni, sebet mosni,
A mint s mire jön a sor.
Két sátor áll jobbról s balról,
A két küzdő számára,
Hogy szem előtt ne legyenek,
Készülvén a tusára.
Valamire a szem tekint,
Minden közel halálra int.
Minden néző kebele
Borzalommal van tele.

8.
Szentgyörgyi már korán reggel
Bucsút vevén Ilkától,
Kisértetve könnyeitől
S forró imádságától,
Sátorában várja Dersfyt,
A tusára jövendőt,
A ha nem jönne, a nép előtt
Becsületét vesztendőt.
Mély gyász egész öltözete;
Vasmellénye oly fekete,
Mint a sisak fejében,
És a vért bal kezében.

9.
De ím! Dersfy most érkezik,
Délczeg ménje halkan lép.
Daliás szép öltözetén
Bámul az elcsendesült nép.
Arany sisak ragyog fején,
Mely a szemet vakítja.
Testét szarvasbőrrel béllelt
Vasból font üng borítja,
Melynek kardnak álthatását,
Bármint ejtse az vágását,
Lehetetlennek gondolja,
S Gábort is gúnyolja.

10.
Kevély Dersfyt segédképpen,
Ha valamely baj éri,
barátinak s cselédinek
Nagy serege kíséri.
Sárkány s Rezy lóra kapnak,
S a vendéget fogadják;
S a jobb sátort néki biztos
használatra átadják.
Dersfy most, hogy körültekint,
S látja, minden halálra int,
Bár nyugalmát tetteti,
Borzalmát nem rejtheti.

11.
„ A mint látod, minden kész itt
Az itélő tusára;
(Így szól Rezy) Szentgyörgyi már
Hajnal óta rás vára.
Most előbb még azt akarja
Tetőled megérteni:
Karddal-e vagy buzogánnyal
Kívánságod küzdeni?
Néki mindegy. Elkezdeni
Csak rajta áll, és inteni,
Hogy a rézkürt riadjon, s a viadalra
jelt adjon.”

12.
Dersfy büszkén így válaszol:
„A kihívott én vagyok.
Engem illet a jeladás.
Egy kis időt még hagyok
Szentgyörgyinek, hogy ha tetszik
Még magába szállhasson,
És tor helyett Szigligetben
Víg menyekzőt tarthasson.
A nemesnek fegyvere kard - „
„Elég már! Több gúnnyal ne mard.”
Mondja Rezy tüzesen,
S szavát vágja sebesen.

13.
Ezalatt több kísérővel
Egy főbb rendű tisztes úr
Érkezék a sorompóhoz;
Jelenése szemet szúr.
A vidék őt nem esmeri,
Dem magát, sem társait;
Szemmel mérik mind, kik hallják
Parancsoló szavait.
Kísérői hódolattal,
Sőt mélységes alázattal
Hajtnak kívánságára,
S állnak szolgálatjára.

14.
S midőn zúgva tanakodik
A vegys nép egymással:
„Ki lehet e nagy idegen?
Bár tövényes hatással
Békességet szerezhetne,
S gátlaná a viadalt!
Mert mindenkor csak a ravaszb,
Vagy erősb nyer diadalt.”
A rézkürtök megriadnak,
S a vérharczra ím jelt adnak.
Minden ember megrendűl:
És minden zaj elcsendűl.

15.
Erre Dersfy egyik felől
Előlép nagy pompával;
Másik felől bús Szentgyörgyi
Fekete mély gyászával.
S ez imígy szól ellenéhez:
„Tudod okát harczunknak?
S hogy egyikünk oda dől ma
Győzelmére karunknak?
Azért, mint jó keresztények,
Kikben élnek jobb remények,
Mint Megváltónk Júdásnak,
Bocsássunk meg egymásnak!”

16.
S bocsánatúl kezét nyújtja
Pajkos ellenfelének.
„Hagyjuk csak az ily éréntést
Inkább kardunk élének.”
Felel büszke gúnnyal Dersfy,
S kardját kénynyel csöngeti.
„Vágj hát!” kiált bús Szentgyörgyi;
S vérét sújtva döngeti.
S összecsapnak dühösséggel;
De a vértek ügyességgel
Minden vágást elfognak,
S borzasztólag csattognak.

17.
Szaporábbbak a hajlékony
S fürge Dersfy csapási;
De súlyosbak Szentgyörgyinek, s
veszélyesbek vágási.
Kis korig így foly a csata:
Erő küzd a fortélylyal;
De csak Dersfy vérte sértve
A rettentő aczéllal,
Mely égi nyíl-villogással,
S tüzét szóró csattogással,
Veszélyt hagyva nyomában,
Sújt Szentgyörgyi markában.

18.
Ravasz Dersfy kilesvén most
Egy pillanat alkalmát,
Hogy Szentgyörgyi derekának
Elmúlasztá oltalmát.
Vágást tettet, s méergesen döf
A végtelen tag felé.
Elhajol ez; de a döfés
Bal karjába fut belé.
A gyász vastag vérvonása
S Dersfy büszke msolygása
Búsítják a nézőket,
Most, hajh! Már tort sejtőket.

19.
Szentgyörgyit e meglepetés
Oly bosszúra lobbantja,
Hogy dühösen vagdalkozván,
Dersfyt helyből roppantja;
S félre sújtván annak kardját,
Midőn az ezt emeli,
Keze fejét karddal együtt
A testéről leszeli;
Hogy a kard s kéz, s kezetlen test,
Melyet omló vérfolyam fest,
A földre lezuhannak,
S a nézők megdobbannak.

20.
„Megállajatok! (így kiállt most
A bámúlt , de nem esmért,
És parancsol szava, szeme.)
Mind a két fél onta vért.
Még a zsivány, vagy hóhér sem
Ferdik másnak vérében.
Vége legyen! Parancsolom
Törvény s király nevében.
Vitézségnek és bosszúnak,
Becsületnek, bánat s búnak
Már eleget tettetek;
Most emberek legyetek!”

21.
Bámúl a nép; és ohajtva
Várja végét a harcznak;
S örvend a bús bajnok által
Kevély Dersfyn vett sarcznak.
„Ki vagy? Kérdlek,(szól
Szentgyörgyi)
Hogy gátolod harczunkat?
Egyikünknek meg kell halni:
Így határzánk magunkat.
Nagy esküm köt erre,
Úgy, hogy én itt az emberre
Figyelmet nem vethetek>
Hős-esküt nem szeghetek.”

22.
„Tudd meg tehát:(felel amaz
Méltósággal szavában,
Felfedvén egy aranylánczot,
S nagy pecsétet nyakában,)
Én Pál vagyok, a nemzetnek
És országnak bírája.
Annak, a mit itt ítélek,
A törvény vett alája.
S ha te ennek nem engednél,
Rút vétekbe keverednél:
Gyilkos volnál, nem vitéz.
Gyilkos hóhérbárdtól vész.

23.
Esküdet te megoldottad:
Dersfynek most meghala
Keze, dölyfe, s minden, a mi
Néked ártható vala.
S nem látod-e világosan
Isten újját ügyedbe'?
Földön hever a gyilkos kéz,
Mely tőrt ütött kebledbe.
Csonka Dersfy helyett kezét,
Mely senkinek többé nem vét,
Tegyed el a kriptába,
Bátyád halál-díjába.

24.
S nem érzed-e, hogy Dersfynek
A gyalázat s szégyen
Mely őt érte, halálnál is
Nagyobb büntetés légyen?
Az igazság részeden áll;
Szerencse is követte:
Mert ellened vétő tagját
Birtokodba ejtette.
S híred, neved mentésére,
S dicsőséged tetéztére
Ife vetett engemet,
Teljesítni tisztemet.

25.
Egyszerre mily háborúknak
Mezejévé lőn Zala!
Hanyi s Keszi közt is van már-már
Kettős harczra kél vala.
De szerencsés valék őket
Jöttömmel megelőznöm,
S kezet fogó béke által
Harczokat elmellőznöm.
De ott birtok volt csak kérdés:
Itt becsület s életsértés.
Azért én itt hallgattam,
Míg vért folyni láthattam.

26.
Most már menjünk Szigligetbe,
Bekötözni sebedet;
Vígasztalni jegyesedet,
S véle kötni kezedet.
Ilkánál van Imre Püspök:
Együtt jövénk Sümegről.
Ő adott hírt az előbbi
S jelen történetekről.
Téged jöve vagy temetni,
Vagy Ilkával megesketni,
Mint barátja bátyádnak
S pártfogója Ilkádnak.”

27.
„Hála légyen az Istennek!
Az igazat védőnek!
Dicsőség a bölcs bírónak!
És a bajnok győzőnek!”
Így zajong az örvendő nép.
Az érczkürtök harsognak;
S az örömzaj visszhangjában
Hegek völgyek robognak.
Dersfyt mind ez nem bosszantja:
Elzsibbadván minden csontja,
Félig halva fekszik ott,
Hol kevélyen pattogott.

28.
Szentgyörgyit s az országbírót
A várba felkíséri
A zajongva örvendő nép,
S közben Istent dicséri.
Ilka Gábort sírva várja
Örömzajos várába;
S meglátván őt, szívdobogva
Lankad oda karjába.
„Légyen áldott s dicsőitett!
(Mond a püspök) ki segített,
Az igazság Istene!
Ki állhat ő ellene?”

29.
A mennyekző lön Szigligetben:
Az oltárhoz nezeré
Gábort s Ilkát Imre Püspök,
És nyomban megesketé.
A harczra ott egybegyűlt nép
Mind megvendégeltetett:
Hordóból foly számára bor,
És sok ökör süttetett,
S a vár alatt sok sátorban,
Mint szokás volt hajdan korban,
Három napig vígadott,
Míg végre kifáradott.

30.
Félholt Dersfyt barátai,
Lefektetvén párnára,
Kaposvárra vivék lassan
Örök gyalázatjára.
Melyet másnak akart adni,
Maga vévén a leczkét,
Megtanúlta, hogy magának
Árt gyakran, ki másnak vét.
Megvonúlva szégyenében
Megvetve ült teremében:
Evő ivó társai
Silány múlatságai.

31.
Ilka Isten kegyelmének
Örök dicsőségeűl,
S kedves férje győzelmének
Örök emlékjeléül,
Következő esztendőben,
Fiacskája karjában,
Egy kápolnát építtetett
A viadal nyomában.
De az idő, haladtával
Megemészté vasfogával,
Mely folyvást ront, dönt és árt,
A kápolnát és a várt.

 

Kisfaludy Sándor (Sümeg, 1772. – Sümeg,
1844.): költő, az MTA tagja.


Szerelme és házassága történetét
Himfy szerelmei címmel két epikus lírai
versfüzetben írta meg, melyek ismertté tették
nevét. Regéket írt a Balaton menti várakról.
Nagy pártfogója volt a színjátszásnak,
jelentős szerepe volt az 1831-ben megnyílt
balatonfüredi színház felépítésében.
Zeneszerzéssel is foglalkozott, a korabeli
magyarországi dalirodalom egyik
legkedveltebb költője volt.

Találatok: 1812
DMC Firewall is a Joomla Security extension!