Várjuk a Balatonnál már 169 éve!

 

4. ÚJÉVI CSOBBANÁS

Készült: 2014. december 10. szerda

December 24-én ismét Karácsonyfát állítanak a Szigligeten a Balatonban

A már hagyományosnak mondható programot a szigligeti strandon rendezik, ahol délelőtt 10:30 órától várják a családokat. Gyermekeknek állatsimogatóval, meleg teával, míg a felnőtteknek forralt borral kedveskednek a szervezők. A karácsonyi hangulatot fokozza, hogy a strand területén karácsonyi dalok szólnak a hangszóróból. A karácsonyfát a már hagyományokhoz híven 11 órakor viszik be a vízbe az Újévi csobbanás szervezői, melyet 2014. január 1-jén a rendezvény résztvevői hozzák ki a vízből. Karácsony az ajándékozás ideje, így a szervezők is szeretnék megajándékozni a családokat. A karácsonyfa állítást követően ajándékokat sorsolnak majd ki a parton.

 

4. Újévi Csobbanás 2015 január 1-én 11-től

Nevezés:

 

- előzetesen itt az interneten
- a helyszínen jan.1-én 13-ig

 

Orvosi vizsgálat:

 

- 11:00-tól 13:50-ig

 

Program:

 

- 13.00 A Cimbaliband zenekar koncertje
- 14:00 A Csobbanás rajtja, melyet Csiszár Jenő indít ágyúszóval
- 14.15 A Cimbaliband zenekar koncertje folytatódik
- 14:45 A csobbanók köszöntése, emléklapok kiosztása
a legextrémebben felöltözött indulót külön jutalmazzuk!

 

Érd: Balló Piroska, Strandi Büfé kft. 30/600-1328
Németh Zoltán, Várkávézó 30/622-2094

Nyitott Balaton - Ősszel is Balaton

Készült: 2014. október 17. péntek

 

NYITOTT BALATON ŐSSZEL IS! – október 22-november2.

Ősszel is Balaton! címmel programsorozatot indít október 22-étől november 2-áig a tó körüli turisztikai szervezetek összefogásával létrejött Balatoni Regionális TDM Szövetség .
Az akcióban a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület tagjai is részt vesznek.

 

TERMÉSZETJÁRÓKNAK
- Egész napos Káli kalandtúra- október 23., 31., nov. 1.
- Kirándulás a Pálos Kolostorhoz - október 24. pénteken
- Kamonkő túra Szigligeten - október 24. péntek
- Tanösvény túra Badacsonyban október 25.;
Indulás a Szegedy Róza-háztól 11.00 órakor
- Bakancsos túrák a Badacsonyon, október 28-29., november 1.; indulás 11.00 órakor a Hotel Bonvino elől
- Kisfaludy Emléktúra a Badacsony-hegyen, október 30.
-Jóga Badacsonyban október 24.; 31.

 

PINCETÚRÁZÓKNAK
Résztvevő pincék:
Fata Pince Borbély Családi Pincészet
Istvándy Pincészet Szabó Családi Pincészet
Dobosi-Stier Borpince Laposa Birtok
Léránt Pince Imre Borpince
Szegedy Róza Ház Ürmös Borozó Szászi Pince
Sabar Borház Vinotéka Horváth Pince
Folly Arborétum és Borászat Szent György Pince

Extra kedvezmény! Idén 15 éves a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület, ezért a nyereményjátékban részt vevő pincészetek 15 % kedvezményt adnak palackos bor vásárlása esetén.
+ Pecsételős nyereményjáték a Badacsonyi Borvidéken
Foglalj szállást a Badacsonyi Borvidéken és játssz! Ha megéheztél keresd az éttermeknél az őszi alapanyagokból készült menüajánlatot. Térj be egy pincébe, kóstolj egyet a hungaricum borfajták közül és ne felejts el pecsételtetni! A kupont kérd a szálláshelyeden.

 

Kedvezményes Pincetranszfer
Tedd le a kocsidat és utazz kedvezményesen a Badacsonyi Borvidéken a nosztalgia terepjárókkal a Nyitott Balaton ideje alatt (október 22-november 2.)
! A különleges izgalmak kedvelőinek mindenképpen ajánljuk a hegyi taxi igénybevételét, mely a Badacsonyi Borvidéken közlekedik és a kanyargós, meredek hegyoldalt átszelve szállítja a vendégeket.
A taxiállomás Badacsony központjában, a Posta mellett található, de előzetes megbeszélés alapján házhoz is rendelhető.

 

Ha az úticél: Léránt Pince, Imre Borpince, Laposa Birtok, Szegedy Róza Ház, Kisfaludy-ház, Fata Pince, Szabó Családi Pince, Sabar Borház Vinotékája-Badacsonyi Bortár (Badacsonytördemic).
Ára 600.- Ft/fő
, minimum 6 fő esetén

 

Ha az úticél: Borbély Családi Pince, Istvándy Pincészet, Folly Arborétum és Borászat.
Ára 700.- Ft/fő
, minimum 6 fő esetén

 

Ha az úticél: Horváth Pince, Szent György Pince.
Ára 900.- Ft/fő
, minimum 6 fő esetén.

T

ovábbi információ:
Hegyi taxi nr. 1. - Szántai Zoltán: +36-20/424-5236
Hegyi taxi nr. 5. - Szőke Gábor: +36/20/544-4234
Hegyi taxi nr. 6. - Vizkelety István: +36-30/939-5346
Hegyi taxi nr. 7. - Demján Tamás: +36-30/954-2518

 

A nyereményjátékban résztvevő SZÁLLÁSHELYEK:

 

Badacsony:
Neptun Panzió; -Hotel Bonvino; -Terasse Apartman; -Rozi Panzió;
Hotel Halászkert; -Bacchus Apartmanok; -Katica Szálláshely; -Centrum Panzió;
Villa Ria; -Óbester Panzió; -Lakat Vendégház; -midiTourist Utazási Iroda; -Laci Panzió

 

Badacsonytomaj:
Borbély Családi Pincészet Vendégháza; -Borbarátok Panzió; -Bella Vendégház;
Berni Ház; -Sörpatika Vendégház

 

Badacsonyörs:
Oázis a Klastromhoz Vendégház

 

Badacsonytördemic:
Kele Vendégház; -Éva Vendégház; -Marica Apartman; -Villa Marica

 

Nemesgulács:
Ispán Vendégház

 

Ábrahámhegy:
Opus utazási iroda

 

Szigliget:
Güns Ház

 

Nemesvita:
Equital Lovasudvar és Panzió

 

KULTÚRÁRA SZOMJAZÓKNAK
- Ábrahámhegy: Udvardi Erzsébet Emlékkiállítás (Művelődési házban)
, a Kulturális Centrumban Helytörténeti-, Csörgey kiállítás, Bernáth Aurél Galéria.
-Filmvetítés a Szegedy Róza-házban: LILIOMFI - október 25.
-Hosszított nyitva tartás és ingyenes tárlatvezetés a Szegedy Róza Ház Irodalmi és Bormúzeumban
-Herczeg Ferenc kiállítás és Radnóti-est Badacsonytördemicen
- Szigligeti vár,
a Balaton vára megújult és még több látnivalóval várja az érdeklődőket.

 

KISFALUDY EMLÉKHÉT – október 25-november 1.
Október 25. szombat
: Tanösvény túra. Gyülekezés 11 órakor Badacsonyban, a Szegedy Róza-háznál.
Október 28. kedd
: Megemlékezés Kisfaludy Sándor halálának 170-ik évfordulója alkalmából

ž

 15.30 Himfy Irodalmi Kör műsora a Szegedy Róza-házban

ž 16.00 Megemlékezés és koszorúzás a Kisfaludy-házban

 

Bakancsos túrák a Badacsonyon, október 28-29., november 1.; indulás 11.00 órakor a Hotel Bonvino elől
Október 30. csütörtök: Kisfaludy Emléktúra
a Badacsony-hegyen, Indulás 11 órakor a Hotel Bonvino elől. Séta a Kisfaludyról elnevezett kilátó toronyhoz. Útközben múzeumlátogatás.

 

SZIGLIGETI SÜLLŐFESZTIVÁL – október 23-26.
Helyszín: Szigliget, strand

A Balatoni Hajózási Zrt különjáratot indít Fonyód-Badacsony-Szigliget állomások között a rendezvény ideje alatt.
Halételek, helyi ételkülönlegességek, kézműves vásár, színes programok, jó borok várják az érdeklődőket.

 

ÍNYENCEKNEK
Kóstolj bele a badacsonyi őszbe!
A kínálat: badacsonyi borok, ételek, alapanyagok, minden ami őszi, ami badacsonyi.

 

Az őszi menüajánlatokat keresd:
Borbarátok Vendéglő
Muskátli Vendéglő
Hotel Halászkert Étterme
Hotel Bonvino Étterme
Kisfaludy Ház

 

Bővebb infót a programokról, résztvevőkről a www.nyitottbalaton.hu oldalon lehet megkaparintani! vagy a badacsonyi Tourinform irodában. Nyitva tart: hétfő-péntek: 9.00-15.00; szombat:10.00-14.00.
tel.:+36-87/531-013;
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; www.badacsony.com

Szigliget Programnaptár 2014

Készült: 2014. január 13. hétfő

 

Letölthető programnaptár 2014

 

Január 1.
Újévi Csobbanás
Helye: Strand

 

Tavaszváró

 

Március 15. (szombat)
13.00 Családi délután
- Játszóház
- Kézműves foglalkozás
- Póni lovaglás
- Népi játékok
- Tréfás családi versenyek
15.00 Paprika Jancsi vásári bábjáték

Helye: Básti Lajos Közösségi Ház és környezete

Március 16. (vasárnap)
13.00 A huszár öltözék és fegyverzet bemutatása
13.30 I. és II. világháborús öltözék és fegyver bemutató
14.00 Fegyverek használat közben
15.00 Katonadalok - Sashalmi Orsi műsora

Helye: Sportpálya

 

Várkapunyitó

Helye: vár

Április 19. (szombat)
15:50 Megnyitó
16:00 Solymászbemutató
17:00 Egri Csillagok rockopera (Tapolcai Musical Színpad és Batsányi Táncegyüttes előadásában)

Április 20. (vasárnap)
12:00 Musica Historica: Végvári dalok
12:50 Anjou Udvari Lovagok Egyesülete: Lovagnevelés
13:40 Apródavatás
14:40 Anjou Udvari Lovagok Egyesület zenei műsora
15:20 Szó és Kép Színpad: Együgyű Jankó
16:00 Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium fegyver és harcászati bemutatója
16:50 Musica Historica: Középkori dallamok

Április 21.(hétfő)
11:00 Boombatucada Együttes műsora
12:00 Siklósi Hagyományőrző Egyesület fegyver és harcászati bemutatója
12:50 Miamanó Bábszínház műsora
13:50 Apródavatás
14:40 Fekete Sereg Hagyományőrző Egyesület fegyver és harcászati műsora
15:40 Tapolcai Musical Színpad: Végvárak dicsősége

Április 27.
Íjászverseny
Helye: vár

Május 31.
Hősök Napja
Helye: Hősök Kertje
18.00 Megemlékezés


 

Várfesztivál

Helye: Vár

Június 7. (szombat)
19.00 Megnyitó
19.15 Holdviola együttes koncertje

Június 8. (vasárnap)
11:00 Paprikajancsi bábelőadás
12:00 Hollóének Hungarica Régizenei Együttes műsora
12:50 Szigligeti vitézek fegyver és harcászati bemutatója
13:30 Apródavatás
14:30 Spurius Porcius Egyesület római harcászati bemutatja
15:20 Szó és Kép Színpad: A nők iskolája
16.00 Magyar Királyi Kardforgatók Rendjének fegyver és harcászati bemutatója
17:00 Kelet Fénye Hastánccsoport műsora
17:30 Szigligeti vitézek fegyver és harcászati bemutatója
18.00 Hollóének Hungarica Régizenei Együttes műsora

Június 9. (hétfő)
11:00 Sub Rosa Régizenei Együttes középkori zenét játszik
11:50 Csodaszarvas Népe Hagyományőrző Egyesület bemutatója
12:50 Sub Rosa Régizenei Együttes: Az aranyszőrű bárány bábműsor
13:40 Apródavatás
14:30 I. András Király Lovagrend fegyver és harcászati bemutatója
15:30 Nyirettyű Együttes népzenei műsora

Június 24.
Fáklyás várlátogatás
Helye: Vár
20.00 Fegyver és harcászati bemutató
20.40 Várlátogatás a fáklyák fényében
21.30 Jelzőtűz gyújtása a környező váraknak
22.00 Tűzzsonglőr bemutató

Június 29.
Íjászverseny
Helye: Vár

Július 19. 20.00 óra
Magna Cum Laude együttes koncertje (Zenés esték „a Balaton várában”)
Helye: vár

Július 25. 19.00 óra
Bojtorján együttes koncertje (Gyerekeknek)
Helye: vár

Július 26. 20.00 óra
Bikini együttes koncertje (Zenés esték „a Balaton várában”)
Helye: vár



Július 27-augusztus 3.

Szigligeti Nyári Napok

 

Július 27. (vasárnap)
11:00 Kiállításmegnyitó
Helye: Básti Lajos Közösségi Ház

Július 28.(hétfő)
10:00 - 16:00 A Balaton-part madárszemmel – kvízjátékok, madármegfigyelés és madarászjátékok – a Magyar Madártani Egyesület Veszprém Megyei Helyi Csoportja közreműködésével.
Helye: strand, rossz idő esetén a Básti Lajos Közösségi Ház
19:00 Kemenesmagasi Népdalkör és Citerazenekar műsora
Helye: Rendezvénytér

Július 29.(kedd)
16:00 Miamanó Színház: Rémusz bácsi meséi
Helye: strand
20:00 Dér Heni műsora
Helye: strand

Július 30. (szerda)
16:00 Kézműves foglalkozás
Helye: strand
18:30 Megarox Társulat operett műsora
Helye: Rendezvénytér

Július 31. (csütörtök)
17:00 Joós Tamás: Violin király és Hanga királykisasszony meséje
Helye: strand
20:00 Serica Folk ír koncertje
Helye: strand

Augusztus 1. (péntek)
17:00 Szabó István bűvészműsora
Helye: strand
20:00 Rock-inger Együttes koncertje
Helye: strand

Augusztus 2. (szombat)
14:00 Mozdulj Balaton
Helye: strand
20.00 Hooligans együttes koncertje (Zenés esték „a Balaton várában”)
Helye: vár



Augusztus 3. (vasárnap)
A Nyár napja a strandon
11-13-15 órakor Vízi animáció
11-től Arcfestés
14:00 Homokvárépítő verseny
16:00 Szó és Kép Színpad: La Fontaine állatmeséi
17:00 Strand szépe verseny
18:30 Daniel Speer Brass koncertje
20:30 Záró buli a HELIOS Zenekarral
Helye: strand

Augusztus 8.
19.00 óra Kolompos együttes koncertje (Gyerekeknek)
Helye: vár

Augusztus 9.
20.00 óra Ruzsa Magdi koncertje (Zenés esték „a Balaton várában”)
Helye: vár

Augusztus 15.
19.00 óra 100 Folk Celsius együttes koncertje (Családi élő koncert)
Helye: vár

 


Augusztus 16-17

Hagyományőrző Napok

Helye: vár

Augusztus 16.
11:00 Ferrus Lupus harcászati bemutatója
12:00 Héttorony Hangászok koncertje
13:00 Óperenciás Bábszínház: Hüvelyk Panna bábelőadás
14:00 Apródavatás
15:00 Kard és Kereszt Johannita Testvériség harcászati bemutatója
15:50 Kelet Fénye Hastánccsoport műsora
16:30 Hunting Íjász Baráti Kör íjász bemutatója
17:20 Héttorony Hangászok műsora
18.00 Szigligeti vitézek fegyver és harcászati bemutatója

Augusztus 17.
11:00 Szelindek Együttes középkori zenét játszik
11:50 Kard és Kereszt Johannita Testvériség műsora
12:50 Apródavatás
13:40 Történelmi Bajvívó Egyesület fegyver és harcászati bemutatója
14:30 Kinizsi Táncegyüttes műsora
15:30 Pegazus Bábszínház: Koffermesék
16:20 Solymászbemutató
17:20 Szelindek Együttes műsora
18.00 Szigligeti vitézek fegyver és harcászati bemutatója

Augusztus 20. (szerda)
Augusztus 20. ünnepi műsor

Szeptember 14. (vasárnap)
Íjászverseny
Helye: vár

Szeptember 27. (szombat)
Szüreti vigadalom
Helye: a település utcái és a rendezvénytér

Október 11. (szombat)
Várfutás
Helye: Rendezvénytér és a vár

Október 23-26.
Süllőfesztivál
Helye: strand
A három nap alatt nagyszabású kézműves vásár várja a vendégeket, valamint komoly gasztronómiai élvezetekben lehet részük a hal és bor kedvelőinek.

Felhívás

Készült: 2013. december 09. hétfő

Szigligeten az ünnepi felkészülés jegyében ismét karácsonyfát állítanak a Balatonban. A tavalyi évhez hasonlóan az „Újévi csobbanás” szervezői december 24-én 13.00 órakor a szigligeti strandon ismét fürdőruhára vetkőznek és beviszik a feldíszített karácsonyfát a Balatonba, melyet a szervezők elképzelése szerint 2014.január 1-én az „Újévi csobbanás” alkalmával fogják a résztvevők kihozni a vízből.

A gyermekek számára a december 24-e a várakozás jegyében telik, ezért 13.00 és 15.00 óra között a szervezők karácsonyi hangulatot varázsolnak a strandra, akik elsősorban a kisgyermekes szülőket várják ezen a délután. A strandon hangszórókból karácsonyi dalok szólnak. A szervezők gyermekeket állatsimogatóval, kakaóval, meleg teával várják.

Alkategóriák

DMC Firewall is a Joomla Security extension!