Gazdálkodó őseink – Szigliget gazdasága 1700-1914-ig

Kategória: Szigligeti történetek

Tartalomjegyzék

1890 azért lett vízválasztó, mert ebben az évben volt egy népszámlálás, ahonnan értékes adatokat kaphatunk a faluról. Szigligeten 146 lakóház volt, ezekben 189 lakás. A családi háztartások száma 216, az ezekben élő a férfi családfőké 186, a női családfőké 30, a férfi családtagoké 251, a nőké 446. Rajtuk kívül 11 férfi és 10 nő élt a faluban, nem családi háztartásban. Összesen tehát 448 férfi és 486 nő lakott ekkoriban Szigligeten. Ebből a létszámból ketten szolgáltak 1890-ben a hadsereg kötelékében. Érdekes a származási összetétel kérdése, ezzel még később is fogunk foglalkozni. Eszerint 294 férfi és 330 nő volt szigligeti születésű, a betelepülők közül 124 férfi és 129 nő Zala megyei, a többiek máshonnan érkeztek, 1 férfi származott Alsó-Ausztriából (ő valószínűleg Steinbach Ferenc volt). 1890-ben a legidősebb férfi 80, a legidősebb nő 89 éves volt a községben. A legnépesebb korosztály a férfiak körében pedig a 0-5 éves korig terjedő volt (68), 51 férfi volt 31 és 40 között, 56 pedig 41 és 50 év között. A nőknél is hasonlóak voltak az arányok, legfeljebb 5 évesek voltak 92-en, a második legnépesebb korosztály a 31-40 év közöttiek, akik 76-an voltak. Szigligeten 1890-ben 380 férfi és 394 nő volt 6 éven felüli, az írni-olvasni tudást az ő esetükben vizsgálták. 250 férfi (66%) és 141 nő (36%) rendelkezett mindkét készséggel. 6 férfi és 25 nő csak olvasni tudott. A 60 év feletti férfiak fele tudott írni-olvasni, az ebbe a korosztályba tartozó nőknél ez az arány csak 6 százalék volt. A lakosság 96,8 százaléka (903 fő) volt római katolikus vallású, 0,4 százaléka (4 fő) volt református, 0,2 százaléka (2 fő) evangélikus. Zsidók 25-en voltak, ez 2,6 százalék.
Így közelített tehát Szigliget lassan a századfordulóhoz. A falu egyik mintaüzeme a Ciframajor volt, ahol lassan a gépesítés is komoly szerepet kapott. Az itt dolgozó két gépészkovács, a nyirádi származású Pillinger Ferenc (1902) és az iszkaszentgyörgyi Kobza Lajos (1904), valamint a gépápoló Vakler József (1912) is ezt bizonyítja. A kiterjedt mezőgazdaság igényeit a kocsisok munkája is igyekezett kielégíteni, akik a korábban felsoroltakon kívül név szerint Gárdonyi Miklós (1891), Mohos István (1900), Borbás István (1902), Mogyorósi István (1905), Stummer József (1907), Erdélyi (Eördög) István (1907), Nagy József (1907), ifj Gadácsi Pál (1908), Varga Károly (1908), Czakó György (1909), Németh Károly (1911), Barka Ferenc (1912), Nyírő István (1912), Szalai József (1912). A jó gazdasághoz természetesen vezetők is kellettek, Csatovics után Szabó József (1893) lett az uradalmi hajdú és majorgazda egy személyben, majd a szabadkai származású Schäffer Hermann, a zsidó származású gazdatiszt irányította a Ciframajort. Róla egy 1899-es bejegyzésből értesülünk, amikor a fia kikeresztelkedett. 1903-ban már Reider Antal irányít majorosként, 1911-ben Bálint József, 1913-ban pedig Somogyi Lajos István a majorgazda.
Az üzem vezető ágazata természetesen továbbra is az állattartás volt. Az ehhez kapcsolódó alkalmazottak a következők voltak: Borbély Ács László (1892), Gauzberger Ferenc (1904), Horváth György (1908) és Kocsis Péter (1910) gulyások, Orovicz István (1892) juhász, Simon Mária (1898) Marton Lajos (1905), Vas István (1907), Horváth István (1908) és Kecskés Sándor (1914) kanászok, Kerék István (1903) csikós, Horváth Lőrinc (1905) tejkezelő. Kovácsként dolgozott a Ciframajorban Német Sándor (1891), kőművesként Steikszner József (1896), uradalmi gazdaként Nagy József (1902), Sabján János (1905) és Horváth Lőrinc (1908), erdősként Lukács András (1907), mezőőrként Nagy Lőrinc (1910), bognárként Mihályfi Antal (1913) és cselédként Falati Rozália (1913).
A következő vizsgált egység a Kongó major, amely kezdett veszteni jelentőségéből, ráadásul fekvése folytán inkább Nemesvitával volt kapcsolatban. Az itt dolgozók közül ismerjük Kiss Ferencet (1891), aki birkapásztorként dolgozott, Bicsérdi Lőrincet, aki korábban kocsisként, 1896-ban pedig csőszként állt alkalmazásban. Ugyanebből az évből van feljegyzés Molnár Lajosról, mint kocsis, majd 1897-ből Horváth Ferencről, aki juhászként dolgozott. A Kongó majort 1898-ban a nagyvázsonyi származású Makk Pál uradalmi ispán irányította. Az utolsó szigligeti anyakönyvi bejegyzés 1913-ból és egy évvel későbbről származik, Keszőcze Lajos bányagépészként dolgozott a kongói bányában, Ványik István pedig bányászként. Erről a bányáról nem igazán tudunk érdemleges információt.

Találatok: 14400
DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd