A szigligeti vár lakói

Somogy megye Pernezy Istvánt Károly főherceghez küldé, hogy Magyar Bálint ellen föltüzelje őt. Pernezy ugyancsak befeketíthette szegény Magyar Bálintot, mert maga Károly főherceg írja, hogy Pernezy előadá neki a hallatlan rettenetes gonosztetteket!
Károly főherceg szerint Magyar Bálintnak igen erős vára van a Balaton szigetén. Mivel Zrínyi Miklós haragszik reá hajdúinak pusztításai miatt, reá kellene bízni Fonyód várának elfoglalását. Báthory András és Tahy Ferenc is gyűlöli őt. E hárman kijelentették, hogy ha hatalom adatik nekik, megbüntetik Magyar Bálintot.
Magyar Bálint ellenségei úgy az udvart, mint a kormányszékeket megnyervén maguknak, az 1563. évi országgyűlésen is előadák nagyrészt valótlan vádjaikat. S nem lévén senki, aki Magyar Bálintot védte volna, az országgyűlés nyilvános gonosztevőnek nyilvánította őt. Aztán kötelezte, hogy Szigliget és Fonyód várakat a Lengyel árváknak visszaadja. A törvénycikk azt is kimondja, hogy az 1546. évi törvény értelmében Magyar Bálintot személyében és vagyonában büntetni kell.
Nádasdy Tamás ekkor már nem élt s így nem volt senki, aki az országgyűlés tagjait fölvilágosította volna arról, hogy Magyar Bálint Szigliget és Fonyód várát ne birtokolja, hanem mint a Thoti-Lengyel árvák törvényes gyámja kezeli, s védelmezi.
Különben az 1546. évi törvényt nem is alkalmazták Magyar Bálintra. Mindössze annyi történt, hogy Csombordy Mátét és Simándy Pétert küldték királyi biztosoknak. Ezek befejezvén a vizsgálatot, békésen kiegyeztek Magyar Bálinttal. Az egyezség szerint vissza kellett volna adnia Szigligetet és Fonyód várát a kitűzött határidőre. De Magyar Bálint nem is gondolt a terminusra. Erre Miksa király újabb határidőt tűzött ki, de Bálint úr erre sem reagált.
Történt-e ezután újabb egyezség, nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy Magyar Bálintnak a hajaszála sem görbült meg, s Fonyód vára továbbra is kezén maradt. Azonban az udvarnak vele szemben követett eljárása nagyot változtatott Magyar Bálint gondolkozásán. Ő, aki mindig híve volt a királynak, most a szemét másfelé fordította. János király fiának a pártja felé kezdett hajladozni!
Bálint úr még Nádasdy életében megegyezett véle, hogy ha ő előbb halna meg, gyermekét fogja szolgálni. Magyar Bálint az egyezséget meg is tartotta; mert tovább is s Nádasdy-család szolgája maradt. Az özvegy nádorispánné azonban nem igen fizetgette őt és népét, emiatt aztán Bálint uram folyton zsörtölődött. „Két végházat tartani írja 1565-ben Terjéknek – nem kis dolog; gondolhatja kegyelmed, hogy nem tökzörgetéssel leszen; mert attól nem fél az török, hanem emberrel szokták az végházat tartani és szablyával oltalmazni. Az ember pediglen ételt, italt és pénzt kér.”
Bár – amint levelei mutatják – sokszor igazán nagy nyomorúsággal küzdött, a gondjaira bízott várakat haláláig megvédte. Pedig ugyancsak kevés vitéze volt. A várak védelmezésében és a törökkel való harcokban aggott meg. S csodák-csodája, aki egész életét és tudását a török ellen fordítá, vén korában a török barátságát már nem látta oly veszedelmesnek, mint előbb. Mikorra a vénség dere Magyar Bálintot is megfehérítette, előbbi törökgyűlöletének már se füstje se lángja nem volt. A sors őt is megtanította, hogy ahonnét az ország oltalmat várt, onnét esett a nyavalya. Lelkesejtve tehát ő is ahhoz fordult, akit eddig legjobban üldözött. Kevés ember ismerte nála jobban a törököt, s ha egész múltjának a megtagadásával még ő is ahhoz és az erdélyi fejedelemhez fordult, akkor bizonyos dolog, hogy ő is elkeseredett ember volt, s keveset bízott a bécsi király támaszában és jóindulatában nemzetéhez.
Magyar Bálint ezen politikai fordulása akkor kezdődött, amikor Kanizsa a király kezére jutott a maga Magyar Bálint is a király zsoldjára került. Úgy látszik, ezt a kenyeret nem vette be a gyomra.
A csanádi püspök már 1565-ben megírta Bécsbe, hogy Magyar Bálint követei az erdélyi fejedelemmel voltak, s visszajövet a török vitézekkel nagyokat ittak. Borittukban aztán eldicsekedtek, hogy az erdélyi fejedelem Magyar Bálint magas tisztséget fog adni.
Erről a dologról természetesen a budai basa is tudott. Nem Magyar Bálint volt az egyetlen dunántúli főtiszt, aki ez időben az erdélyi fejedelemhez hajolt. A hős Gyulaffy László, Komjáthy Balázs és Forgách Ferenc már 1568-ban, Erdélyben voltak. Magyar Bálint bizonyára a szomszédjával: Gyulaffy Lászlóval együtt beszélte meg az erdélyi fejedelemhez való pártolást, de Bálint úr valami akadály – tán betegség – miatt nem mehetett Gyulaffyval. A budai basa azonban még 1569. február havában is megsúgta a császári követnek, hogy Magyar Bálint szintén követni fogja Gyulaffy példáját.
Régi szolgáló ember volt Magyar Bálint, eleget harcolt, tisztséget is eleget viselt, tehát nagyon is rászolgált a magasabb állásra. Azonban már vén és elnehezedett legény volt s a betegség is sokszor tartá fogságban. Erdélybe tehát nem juthatott el, de azért az összeköttetést fönntartotta az erdélyiekkel éppúgy, mint a törökökkel. Világosan kitűnik ez a király magatartásából. Magyar Bálint az 1569. évben Lengyel Istvánt küldé Bécsbe zsoldért. A király kelletlenül fogadta Bálint úr követét. Bocskay György legalább azt írja Bécsből Batthyány Boldizsárnak, hogy „lúg nélkül is igen megmosta az fejét őfölsége és ugyan szemébe megmondta, hogy jól értené Magyar Bálintnak minden praktikáját az rebellisekkel és az budai basával; olyanokat, hogy kik nem keresztény emberhez valók.”
A lecke, amit Magyar Bálint őfelségétől kapott, céltalan volt. Ő ugyanis már lemondott arról, hogy Gyulaffy példáját kövesse. Megvénült s elbetegeskedett és semmi kedvet sem érzett az Erdélybe való menethez. Ehelyett Nádasdy Ferencnek és Batthyány Boldizsárnak a barátságát kereste, akiktől több támaszt remélhetett, mint az udvartól.